2012. okt 08.

Technikai lehetőségek az áruházi vagyonvédelemben

írta: steve4security12
Technikai lehetőségek az áruházi vagyonvédelemben

http://www.daresco.dk/uk/b_shop-mirrors/convex_mirrors_r290.jpg

Korábbi írásomban az elektronikus áruvédelem legfontosabb összefüggéseit vázoltam. Ezúttal a további legjellemzőbb technikai lehetőségeket kívánom röviden elemezni, - természetesen a teljesség igénye nélkül!  A mai vagyonvédelem ugyanis számtalan technikai megoldást nyújt...

 

Az egyik legelterjedtebb tükör az ún. shop tükör mely kör alakú és konzollal erősítik az oldalfalakhoz vagy a mennyezethez. Ennek a tükörnek az alapkivitele egy bizonyos látószögbe van állítva.  Nagyon fontos, hogy az áruházi személyzet – és főleg a rendészet – tagjait képezzük ki a tükrök használatára. Ellenkező esetben ugyanis kizárólag a vásárló hölgyek fogják megnézni magukat a tükörben, ellenőrizendő, hogy rendben van-e a sminkjük ill. a frizurájuk. Ezzel nem is lenne gond, azzal viszont igen, hogy a tolvajok is előszeretettel használják ezeket a tükröket.  A gondolasor egyik irányát ugyanis könnyűszerrel át tudják tekinteni, viszont a „jól felszerelt” tükör segítségével a hátuk mögötti teret is érzékelni tudják.

A shop tükrök másik változata elektromos meghajtó motorral van ellátva, mely a tükröt  szabályos mozgássor alapján vezérli. Ezek a mozgó tükrök alapvetően preventív funkciót töltenek be. Arra azonban ne számítsunk, hogy a profi tolvajok is megrémülnek ezektől a tükröktől! De van egy gyanúm, hogy még az alkalmi tolvajokat se feltétlenül rettentik el! Azt viszont tárgyilagosan meg kell állapítanunk, hogy a tisztességes vásárlókat „segíti” abban, hogy továbbra is  tisztességesek  maradjanak!

 A tükrök harmadik jellemző formája a velencei tükör!  Ez egy speciális tükör mely a hátoldaláról átlátható! Ezeket a tükröket  gyakran látjuk amerikai filmekben, amikor a rendőrségi kihallgatások alkalmával a gyanúsított személyt a másik oldalról a nyomozók figyelik; vagy ha a szemtanúnak ki kell választania a tükör mögül a másik oldalon felsorakozott személyek közül a bűncselekmény elkövetőjét! Több áruházban ezt a tükörtípust is használják, elsősorban a különösen értékes és a tolvajok számára „vonzó” áruosztályokon. Magyarországon nem jellemző a használata, pedig rendkívül hatékonyan felhasználható, természetesen felkészült biztonsági szakemberek közreműködésével! /Egyébként ezek a tükrök a vásárlói lélektan elemzésére is kiválóan alkalmazhatók!/ Általában tapasztalható, hogy az áruházak és üzletek tervezése során az értékesítési szempontok érvényesülnek, míg a modern vagyonvédelem aspektusai elsikkadnak.

 

 http://www.thespygear.com/images/product120703/s-dic-0110-.jpg

 

 A kamerarendszerek elsősorban 20-30 éve élték a fénykorukat. Talán akkoriban túlzott elvárások és illúziók is párosultak alkalmazásukhoz.  Mára azonban kiderült, hogy csodák nincsenek.  A rendszer kritikus pontja a monitorszoba, ahol a szakemberek a kamerák által továbbított képeket figyelik, akár egyes képekre rá is zoomolhatnak. Óriási tapasztalatra és koncentráló készségre van szükség azok részéről, akik a monitorokat figyelik. Nem elég csupán a technikához érteni, a vevőlélektan rejtelmeivel is tisztában kell lenni. Optimális esetben a civil ruhás rendészek  walky- talky segítségével kapcsolatban állnak a monitor szobában dolgozókkal! Ma már a kamera-rendszerek telepítése előtt is óriási kínálatból választhatunk. Korábban a kamerákat  konzol segítségével erősítették fel, így azok mozgatását, mozgási irányát a tisztességtelen szándékú „vevők” is láthatták.  Manapság a kamerák többnyire egy átláthatatlan üveg gömbben vannak, sőt az egyik legújabb fejlesztésű típuscsalád esetén a kamerák egy fém csőben mozgathatók!

Természetesen ma már számtalan miniatűr kamera is felszerelhető akár egy faliórába beépítve, vagy akár tükör mögé is – különösen olyan áruosztályok esetén, ahol áruvédelmi szempontból ez indokolt! Nagy figyelmet kell szentelni  a kamerák felvételeinek rögzítésére is, hiszen adott esetben ezek perdöntőek lehetnek! A kamerarendszereknek is érzékelhető egy igen jelentős preventív hatása! Ezért aztán több áruház bejáratánál a telepítők elhelyeznek egy nagy monitort. Ily módon minden belépő vásárlóban tudatosodik az érzés, hogy az áruházban kamerarendszert üzemeltetnek! A kamerarendszereket illetően a jelen- és egyre inkább a jövő az intelligens kamerarendszereké. (Erről majd később írok részletesebben!)

Több áruházban olyan attrap kamerákat is felszerelnek, mely egyébként belül teljesen üres – vagyis csak a kamera tökéletesen élethű doboza van felszerelve. Ezeknek a „kameráknak” több előnye is van. Egyrészt sohasem romolnak el. Nincs szükség drága személyzetre, akik a monitorok képeit kémlelik. Lényegesen olcsóbbak, mint az igazi kamera, viszont preventiv hatásuk ugyanúgy működik! Ezzel szemben hátrányuk, hogy ezekkel az attrap kamerákkal garantáltan sohasem lehet tolvajokat tetten érni!

Sok áruház bejáratánál csomagmegőrzőket alakítanak ki a vezetők.  Ennek több előnye is van. Először is a vásárlónak nem szükséges a nehéz  - esetleg más áruházból származó árukkal teli – táskáját végig cipelnie az üzleten, vagy a táskát a bevásárló kocsiba tennie! 

Nem árt, ha tudjuk, hogy a profi tolvajok egy része nagy sporttáskával érkezik az áruházba, melynek egyébiránt „véletlenül” nyitva maradt a tépőzára. A biztonsági személyzet látószögéből vizsgálva a kérdéskört, egy olyan vásárló aki egy nagy nyitott sporttáskával vásárol – lényegesen nagyobb kockázatot jelent! (Természetesen közel sem biztos, hogy minden ilyen vásárló rossz szándékú!)

A csomagmegőrzők kialakítása tehát a vevők kényelmének szolgálata mellett; biztonsági szempontból is előnyös!

 A zárható üvegvitrinekben tárolt áruk értékesítése ugyan némileg lassúbb és nehézkesebb, mint a hagyományos önkiszolgáló értékesítés – ugyanakkor sokkal biztonságosabb!

Tekintve ezek a zárható üvegvitrinek többnyire az önkiszolgáló technológiával működő áruházak egyik belső területén vannak kialakítva; alaposan és körültekintően meg kell szervezni az értékesítés minden egyes mozzanatát, mert különben kellemetlen meglepetések érhetnek minket.

Az egyik megoldás az lehet, hogy az üvegvitrin mellett elhelyezett pénztárnál kell azonnal fizetni, és a megvásárolt árucikk egy lezárt szatyorba kerül, melyre a vásárlási blokkot a pénztáros rátűzi!

A másik megoldás az lehet – melyet szintén több helyütt alkalmaznak –, hogy az üvegvitrinből kivett árucikket az eladó az egyik pénztárhoz viszi, melyet a vevő ott kaphat meg a pénztárostól - természetesen miután kifizette annak árát! A technikai vagyonvédelem számtalan lehetőségét elemezhetnénk még. Például olyan áruvédelmi megoldások is elterjedtek,  főleg a szórakoztató elektronikai cikkek védelmére, ahol az árukat biztonságos acél drótokkal rögzítik az árutároló polcokhoz.  Ezen írás keretein belül – terjedelmi okok miatt – csupán a legjellemzőbb technikai eszközöket kívántam röviden elemezni.

 

Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a technikai eszközök rendkívül sokat segíthetnek a vagyonvédelem színvonalának emelése érdekében. Természetesen ezek az eszközök akkor válnak igazán hatékonnyá, ha technológiai és szervezési megoldással párosulnak. A képzett és felkészített személyzetről pedig szintén nem feledkezhetünk meg, hiszen végül is nekik kell használniuk a technika nyújtotta lehetőségeket! Gyakran mondják áruházi vezetők, hogy nem óhajtják a saját személyzetüket magándetektívekké képeztetni! Ezt a véleményt tiszteletben tartva már csak az a kérdés marad hátra, hogy kik is fogják a telepített vagyonvédelmi technikai eszközök nyújtotta lehetőségeket a saját hasznukra felhasználni? A kereskedelmi vagyonvédelem manapság már profi megoldásokat igényel!

Szólj hozzá

biztonság vagyonvédelem kamerarendszer kereskedelmi vagyonvédelem objektumvédelem vállalati biztonság