2013. ápr 20.

Testőrök. Mítosz és valóság.

írta: steve4security12
Testőrök. Mítosz és valóság.

11.jpgAmennyiben bárhol szóba kerül ez a foglalkozás, többnyire mitikus elképzelésekkel találkozok. Úgy tűnik a média - de főleg Hollywood  által közvetített kép megtette a magáét. Mélyen bevésődtek az átlag ember tudatába a "Több mint testőr" c. film jelenetei. Az egyébiránt színvonalas film nagyon sok valóságízű részletet is felvillantott a testőrök életéből, de a közel sem látványos momentumok  kimaradtak a filmből. Ez érthető is, hiszen ez nem egy dokumentumfilm volt. Ezen bejegyzésemben szeretnék a testőrök munkájával kicsit gyakorlatiasabban foglalkozni, kitérve olyan munkafázisokra is, amelyek nem túlságosan izgalmasak - viszont rendkívül hasznosak.

Először is azzal kell kezdenem, hogy a testőrök nem kizárólag médiasztároknak dolgoznak. Ez a téves képzet azért alakult ki egyesekben, mert valamirevaló nemzetközi sztár szinte már meg sem jelenhet bizonyos puccos eseményeken bodyguard nélkül. Hovatovább már a sztárok védjegyévé vált a testőrök alkalmazása.

Általában komoly társadalmi és gazdasági pozícióval rendelkező, befolyásos személyek érzik szükségét annak, hogy alkalmilag, vagy akár hosszabb távon is személyvédelmi szolgáltatást vegyenek igénybe. Ezek a VIP személyek többnyire feltűnésmentesen dolgozó testőrökre tartanak igényt - szemben a showbiznisszel, ahol a sztárok szinte kérkednek a testőreikkel.

Kiemelkedően fontos része a személyvédelmi feladatoknak a titoktartás, hiszen a testőrök a hosszú, együtt töltött utazások alatt óhatatlanul sok mindent látnak és hallanak. Eleve a munka azzal indul, hogy alaposan fel kell mérni a védett személy kockázati kitettségét. Amennyiben hatékony személyvédelmi szolgáltatást akarunk megszervezni, akkor nagyon sok érzékeny kérdést is tisztázni kell előzetesen. Ez különösen akkor igaz, ha a védendő személy már kemény  -akár életveszélyes fenyegetéseket is kapott,  vagy incidensek is érték. A védelmi koncepciót ugyanis a veszélyeztetettség irányától és intenzitásától függően kell kialakítanunk.

shutterstock_67294684_800.jpg

Nem hozza túlságosan  lázba a testőröket, amikor a megtervezett útvonalakat előzetesen be kell járniuk és alaposan fel kell mérniük, hogy adott kritikus helyzetben hogyan lehet leggyorsabban eltűnni egy követő személygépkocsi elől.

A személygépkocsik előzetes rutinszerű átvizsgálása sem túlságosan látványos feladat, de annál hasznosabb. Ehhez  a testőrök speciális eszközöket például teleszkópos tükröt használnak az esetleges robbanószer   felkutatása céljából. Nyilvánvalóan ha a gépjármű folyamatos felügyelet alatt áll, akkor erre nincs szükség.

De ha a védett személy egy nyilvános helyet keres fel, például egy éttermet, azt is előzetesen "fel kell deríteni" a váratlan meglepetések elkerülése érdekében. Ugyanez vonatkozik egy szállodai szoba elfoglalása során is. 

 A testőr feladata nem kizárólag személykísérést jelent, hiszen gyakran egész éjszaka a védett személy szállodai szobája előtt kell posztolnia, és közben az erkélyre elhelyezett mobil riasztó és kamera jelzéseit és képét is figyelnie kell a laptopja segítségével.

De az is gyakran előfordul, hogy amíg a védett személy biztonságos és ellenőrzött helyen tárgyal, addig a testőr az előtérben várakozik és igyekszik a friss maradni.

A testőrök általában nagyon sokoldalú emberek, hiszen gyakran produkál az élet váratlan helyzeteket számukra, amit meg kell oldaniuk. Volt rá példa, hogy külföldi sztárvendéget  kellett kísérni éjszaki szórakozóhelyről, másik szórakozóhelyre. A vendégünk olyan jól érezte magát, hogy szinte mindenkibe belekötött, és a legkülönlegesebb kérésekkel "fűszerezte" a testőr feladatait. De  ennek ellenére sértetlenül úszta meg az éjszakát és tért nyugovóra. Itt oszlatok el egy másik klisét, a testőrök munkájáról. Nem közel harcot vívnak az esetleges támadóval, hanem igyekeznek  megoldani a konfliktust, még inkább elmenekítik a védett személyt mielőtt bajba keveredhetne.

 

Társaságunk hosszú évek óta nagy hangsúlyt helyez a személyvédelmi feladatok professzionális ellátására, és a folyamatos testőr képzésre is. Hamarosan újabb Nemzetközi Testőr Tanfolyamot indítunk! Akinek van kedve ehhez a nagyszerű szakmához, annak várjuk jelentkezését!

Szólj hozzá

testőr személyvédelem testőrképzés