2013. júl 07.

Reszkessetek kerékpártolvajok!

írta: steve4security12
Reszkessetek kerékpártolvajok!

 

statisztika_infografika_teljes-380x270.jpg

Részben az egészséges életmód- részben pedig  a spórolás jegyében egyre többen és többet kerékpároznak hazánkban. A kerékpározás szélesebb körű elterjedése  mind ökológiai, mind pedig ökonómiai szempontból indokolt és hasznos. Havi 5 vagy akár 10 ezer forint megtakarítás mindenkinek   számít - nem beszélve az egészségesebb életmódról, és  a környezetvédelmi előnyökről.

Mindeközben a tolvajok is vérszemet kaptak, és évi 10-12 ezer kerékpárt lopnak el,  sok bosszúságot okozva a kerekezőknek.

Mindez azzal magyarázható, hogy nem túl egyszerű feladat a bringák hatékony védelme, míg a jelek szerint elkötésük legtöbbször könnyen megoldható. Örvendetes módon nagyon sok hasznos és újszerű  kezdeményezés is indult az elmúlt időszakban a bűncselekmények megelőzése és felgöngyölítése érdekében. 

A kerékpárok ellopása kis túlzással tömegsporttá vált. Viszonylag gyorsan és könnyűszerrel elköthetők a hátrahagyott kerékpárok. Egyes tolvajok akár hosszú perceket is képesek elbabrálni a zárszerkezettel, amíg  hidegvágóval vagy reszelővel el nem távolítják azt. Sajnos az  utcán sietősen közlekedő személyek nem fordítanak elég figyelmet a lopási jelenetekre. A közömbösség pedig segíti az elkövetőket:

Ha kerékpárunk megfelelő azonosíthatóságát nem oldjuk meg, akkor a későbbiek során ez nagy mértékben megnehezíti a nyomozóhatóság dolgát. Éppen ezért az első  és  legfontosabb feladatunk az azonosíthatóság!  Írjuk fel a kerékpár vázszámát, típusát, alkatrészeinek leírását, ismertetőjeleit, és készítsünk róla saját fényképet, amíg az a birtokunkban van. Célszerű a vásárlási blokkot, vagy adásvételi szerződést is eltenni, mert egy későbbi nyomozás során ez segíti az ügy gyorsabb tisztázását.

Nagyon hasznos kezdeményezés a kerékpárok előzetes regisztrálása, amely nagy mértékben segítheti az esetlegesen szükségessé váló nyomozati eljárást.

Internetes regisztrálásra is van már lehetőség, mely sokkal kényelmesebb megoldás. Ugyancsak kiváló ötlet a kerékpárok gravírozással történő beazonosítása is, melyet kiválóan illusztrál az alábbi videó felvétel is:

Széles választékban állnak rendelkezésre acélsodronyból készült és számzáras biztonsági zárak, melyekkel a kerékpárunkat nyilvános helyen viszonylag biztonságosan megóvhatjuk. Meglehetősen különböző szintű a minőség, ezért érdemes kicsit drágább, de nagyobb ellenálló képességű zárat vásárolni. A hozzáértő specialisták az  edzett acélprofilból készült, speciális zárral rendelkező U-lakatot javasolják. Lehet, hogy ez egy kicsit nehéz darab, de az ellenálló képessége is lényegesen nagyobb - egyéb típusokhoz viszonyítva.

A zárakkal nem elégséges csupán a kerék blokkolása, mert esetenként a tolvajok a vállukra emelik  kerékpárt, vagy feldobják egy teherautó platójára és már viszik is.  A zárszerkezetet valamilyen stabil tárgyhoz kell rögzíteni, amely megakadályozhatja a kerékpár ellopását.

Célszerű továbbá olyan helyen letámasztani a bringánkat, amely forgalmas és szem előtt lévő hely. Kimondottan javasolom a térfigyelő kamerák látószögébe helyezni - ha ez megoldható. Minél eldugottabb helyen hagyjuk hátra kerékpárunkat, annál magasabb a lopási kockázat.

 

Roppant érdekes társadalmi kezdeményezések is mozgásba lendültek a kerékpárlopások megelőzése érdekében, illetve bűnmegelőzési célból. A "tolvajkergetők" közössége  profi média eszközökkel és szervezettséggel igyekszik bűnmegelőzési tanácsadást végezni, és egyúttal széleskörű összefogást kezdeményezni. GPS jeladós, úgynevezett csali kerékpárokat helyeznek el könnyű prédának, majd igyekeznek felkutatni a tolvajokat. A holland rendőrség is eredményesen használja ezt a módszert - vagyis ők is kihelyeznek közterületekre rejtett GPS-el ellátott csalibringákat.

 Az alábbi angol nyelvű edukációs film nagyon szakszerű tanácsokkal látja el a kerékpár- tulajdonosokat többek között arra vonatkozóan is, hogy a fentebb már említett edzett acélprofilból készült, speciális zárral készült U lakatot hogyan kell úgy elhelyezni a kerékpáron, hogy ahhoz a tolvajok ne férhessenek hozzá:

  

A kerékpárlopások megelőzésének  társadalmi- és hatósági szintű professzionális összehangolása  a sok előremutató kezdeményezés ellenére is tovább  finomítható és fejleszthető. Nagyon szimpatikus számomra az alábbi film is, amelyet egy amerikai rendőri vezető, Mike Scott menedzselt.  Az oktató jellegű film egyébiránt marketing szempontból elemezve is  meglehetősen jól összevágott produkció. Nekem  külön tetszik  Scott kiállása az ügy mellett - ezt jelzi az is, hogy  magára osztotta  a főszerepet,  nem pedig egy atléta termetű "amerikai álom" típusú színészre. 

A kerékpárlopások megelőzése és a tolvajok kézre kerítése még szélesebb  társadalmi összefogással még hatékonyabbá válhat. A tolvajkergetők ( a linkre kattintva el lehet érni Facebook oldalukat ) előtt pedig ezúton is megemelem a kalapomat! Több más ilyen társadalmi kezdeményezés is jól jöhetne hazánkban a bűnözés visszaszorítása érdekében! Remélem, a kerékpártolvajoknak és minden más bűnözőnek is szép lassan befellegzik!

A Belügyminiszter Úr legalábbis kiadta a jelszót,  "Legyünk Európa legbiztonságosabb országa!" Én a magam részéről munkatársaimmal egyetemben eddig is, és továbbiakban is mindent megteszünk ennek az ügynek az érdekében!

Szólj hozzá

közbiztonság bűnmegelőzés kerékpárlopás magánbiztonság