2013. sze 18.

Profi testőrök akcióban

írta: steve4security12
Profi testőrök akcióban

a_testor.jpg

Nagyon sok fiatalember álmodozik arról, hogy egyszer profi testőr legyen. A kemény edzések és felkészítő tréningek hatására a lelkesedés és főleg az ábrándok azonban sokaknál hamar elillannak. Ez ugyanis egy nagyon összetett, igazi emberpróbáló szakma. Messze nem elég a fizikai erőnlét, a közelharc terén szerzett jártasság - hiszen igen magas fokú intelligenciára és koncentráló képességre is  szükség van. Gyakorlatilag egy pillanatra sem lehet kihagyni, hiszen folyamatosan éles helyzet van - legalábbis úgy kell a dolgokat megközelíteni.  Az a bizonyos éles helyzet ugyanis bármikor eljöhet, és akkor kell 100%-ot nyújtani. Itt nincs lehetőség pótvizsgára,  második, vagy harmadik lehetőségre.  Nem egy testőr úgy vonul vissza a szakmájától, hogy igazán ki sem derül róla mennyire volt profi, hiszen - tegyük hozzá szerencsére - soha sem kellett éles helyzetben "vizsgáznia". 

Ebben a szakmában sokan a magánbiztonság területén helyezkednek el, míg mások  inkább az állami szférában találnak maguknak folyamatos munkalehetőséget. Magyarországon és Kelet-Európában a magánszférában viszonylag kevesen tudnak folyamatosan magas szintű és jól jövedelmező testőr feladatokból megélni, de az igények egyre növekednek.   Egyre több magyar testőr már nemzetközi szinten is letette a névjegyét.

 Különösen a nagy nyilvánosság előtt megjelenő vezető politikusok és sztárok személyi védelme állítja kihívások elé a személybiztosításért felelős csapatokat.

Még mindig sokakban él a legenda az egyedül dolgozó szuper testőrről, pedig már régóta profi csapatmunkáról van szó.  Van aki közelharc specialista, van aki a hírszerzés területén jártas, de a speciális védett jármű vezetése is egy külön szakma. A profi személyvédelmi csapatok mozgását és működését többnyire egy operatív központból is nyomon követik, hogy minden rendkívüli helyzetben azonnal instrukciókat tudjanak adni, vagy további erősítést tudjanak küldeni. Ezt a munkát különösen alaposan meg kell szervezni, és minden várhatóan bekövetkező eseményt (támadást) előre le kell modellezni. Minden csapattagnak megvan a számára kiosztott pontos feladata, amelyet álmából felébresztve is pontosan tudnia kell.

A védett személy folyamatos kockázati kitettségének elemzése talán a legfontosabb feladat a személyvédelmi csapat számára. Abszolút nem mellékes, hogy ki, vagy kik lehetnek azok a személyek vagy érdekcsoportok, akik a védett személyt ellenséges szemmel nézik. Önmagában természetesen az ellenséges attitűd nem feltétlenül vált ki agresszív támadást - de a védett személy kockázati kitettségével a testőröknek mindig tisztában kell lenniük. Jó tudni ugyanis előre, hogy milyen típusú támadásra lehet számítani. Az élet persze a várható forgatókönyveket a legtöbbször átírja, ilyenkor pedig improvizálni kell. 

Ha már nyílt vagy burkolt (dekódolt) fenyegetést is kapott a védett személy, akkor egy másik "üzemmódba" kell kapcsolni a személyvédelmi munkát. Először is alaposan elemezni kell a fenyegetés komolyságát és hátterét. Alapelvként inkább túl kell értékelni a fenyegetettséget, mint alulbecsülni.  Természetesen amennyiben nem érkezik fenyegetés a védett személyhez, az még egyáltalán nem jelenti azt, hogy tökéletes biztonságban lenne.

Alaposan elemezni kell a védett személy által bejárt útvonalat, illetve azokat a helyszíneket, ahol legtöbbet tartózkodik. Optimális esetben külön csoport foglalkozik azon objektumok védelmével:munkahely, családi ház, hétvégi ház, stb.)- ahol a védett személy leggyakrabban tartózkodik. Azokat a nyilvános helyeket pedig, ahol meg fog fordulni,előzetesen szintén át kell vizsgálni. Ez adott esetben a mellékhelyiségekre is vonatkozik. 

A legkockázatosabb azon helyzetek kezelése, amikor a védett személy nyilvános helyen jelenik meg, és számtalan oldalról és szögből érheti támadás. Különösen ha sok ember van a helyszínen, akkor szükséges nagyon összehangolt és koncentrált figyelem a bodyguardok részéről. Minden olyan kis apró mozzanatnak, gesztusnak jelentősége lehet, amely nem életszerű. Azt pedig, hogy mik azok az apróságok amelyek nem életszerűek, többnyire csupán megérzések alapján lehet beazonosítani. Idegen országban és főleg háborús övezetben  a személyvédelmi munka a legnagyobb szervezettséget és fegyelmet igényli. Akik ilyen terepen képesek megállni a helyüket, azok később szinte bárhol jól tudnak teljesíteni.

A csapat tagjai közötti walkie-talkie kommunikációt biztonságosan védett csatornán kell megszervezni, de ettől függetlenül előre megbeszélt jelbeszédet használnak az esetleges lehallgatásból származó gondok  elhárítása érdekében. A fentiek miatt aztán a profi testőrök a helyszíneken a rádióforgalmazás mellőzésével, inkább testbeszéddel kódolt módon kommunikálnak. Minden egyes mozdulatnak meg van a maga dekódolt jelentése, így például annak is ha valaki megérinti a bal fülét.   

Igazán tökéletes biztonságot sajnálatos módon soha sem lehet garantálni, mert 100%-osan záró  biztonsági pajzsot soha sem lehet megszervezni és fenntartani - erre csupán törekedni lehet. Immáron több kiemelt politikus is merénylet áldozata lett, pedig a legkiválóbb személyvédelmi csapatok látták le védelmüket. Gondoljunk csak a Kennedy vagy Rabin elleni merényletre.

 Igazán profi testőrképzést világszerte nem túl sok helyen tudnak megszervezni, hiszen nagyon összetett feladatról van szó. Ezt a szakmát a legjobbaktól érdemes megtanulni, akik minden szempontból igazolt képességekkel rendelkeznek. A legjobb iskola azonban - mint általában - itt is maga az élet. A legtöbbet azoktól lehet tanulni, akik sokszor dolgoztak éles helyzetekben - méghozzá sikeresen. 

Szólj hozzá

testőr személyvédelem üzleti hírszerzés humán kockázatok magánbiztonság