2013. okt 13.

A távfelügyelet jövője

írta: steve4security12
A távfelügyelet jövője

shutterstock_18086623_800_1.jpg


Manapság már a távoli hozzáférés, és távfelügyelet a vagyonvédelem szerves része - viszont érzékelhető módon a technológiai fejlődés eredményeként komoly fejlődés előtt áll.

Szükség is van a fejlesztésekre, mert fel kell venni a versenyt a profi, szervezett bűnözői csoportokkal akik két-három perc alatt kirámolnak üzleteket vagy magánlakásokat. A kivonulószolgálatok pedig ilyen gyorsan csak a legritkább esetben tudnak a helyszínre érkezni. A cél pedig nyilvánvaló módon a bűncselekmények (betörések, rablások) megelőzése, ill megakadályozása. 

A távfelügyeleti tevékenység kritikus pontja jelenleg a kivonuló szolgálat helyszínre érkezésének ideje, és a beavatkozás hatékonysága. Az nyilvánvalóan nem elégséges, hogy a kivonuló szolgálat tagjai csak bottal ütik a betörők nyomát, hiszen ők már esetleg percekkel korábban távoztak a helyszínről. A bűncselekmény helyszínének biztosítása szükséges feladat, de a megrendelők számára kevés. 

A jelenlegi tapasztalataink szerint négy módon lehet fokozni a távfelügyeleti tevékenység hatékonyságát:

1/ A mechanikai védelmet kell olyan szinten kialakítani, hogy a betörők dolgát a lehető legjobban megnehezítsük. Ha a betörők 10-20 másodperc alatt bejutnak az ingatlanba, akkor nagy eséllyel megúszhatják a betörést,  mert a kivonuló szolgálat nem ér ki 5-10 percnél korábban. Egy jól kiépített riasztórendszer azonnal jelzést küld a bevetési központba,  amikor a betörő elkezdi feszegetni az ajtót. A nagy kérdés, hogy profi fémtokos biztonsági ajtó van-e beépítve, amelynek a feltörése hosszú perceket vesz igénybe, vagy egy normál ajtó gyenge zsanérokkal, amely 10 -20 másodperc alatt leküzdhető.

Tekintve a kivonulási időt nem lehet lényegesen lecsökkenteni - ezért minden másodperc számít. Ha erős és jó minőségű biztonsági ajtó, vagy rácsokkal, biztonsági üveggel és fóliával ellátott ablak van beépítve - akkor az nagyon értékes "plusz"  perceket jelenthet a kivonuló szolgálat számára!  A mechanikai védelem területén olyan fejlesztéseket is elképzelhetőnek tartok, amely a többnyire használt feszítővasak és más fémeszközök használatát teszi "megrázó élménnyé" oly módon, hogy a "szegény" betörő személyiségi jogait  és testi épségét azért ne veszélyeztesse .

2/ A másik megoldási lehetőség intelligens kamerarendszer segítségével a lehető legkorábban jelezni a betörési szándékot. Amennyiben éjszaka kapucnis fiatalok másznak át a kerítésen, akkor nem kérdés, hogy mi lehet a szándékuk. Minél korábban detektálható a betörési szándék, annál korábban indulhat a helyszínre a kivonuló szolgálat. A jelenlegi protokollok szerint amennyiben hagyományos távfelügyeleti rendszer működik, a beérkezett jelzést először a diszpécser visszaellenőrzi. A visszaellenőrzéssel  azonban értékes másodpercek, vagy akár percek telhetnek el. Videó távfelügyeleti rendszer esetén ez a vissza- ellenőrzés gyakorlatilag feleslegessé válik, hiszen az operátor látja a képernyőn a kapucnis betörőt - kezében a feszítő vassal - és teljesen felesleges az ügyfél előzetes felhívása telefonon, hogy nem téves riasztásról van -e szó.

3/ A betörők általában készpénzre, ékszerekre és nagy értékű műtárgyakra pályáznak. Ha ezeket az értékesebb dolgainkat egy biztonságos páncélszekrénybe vagy széfbe helyezzük, azzal ismételten nagyon megnehezítjük a dolgukat. Sőt, amennyiben a falba épített széfet jól elrejtjük egy szekrény mögé, akkor még  nehezebb rejtvény elé állíthatjuk az illetéktelen látogatónkat.  Nagyon értékes perceket veszíthetnek, amíg  egyáltalán megtalálják és ki tudják nyitni a páncélt.  Ha egyáltalán rendelkeznek megfelelő célszerszámmal és szakértelemmel.  Természetesen az is megoldás, hogy egyáltalán nem tartunk otthonunkban készpénzt vagy ékszereket, hanem azt egy biztonságos banki széfben helyezzük el.

4/ Negyedik lehetőség pedig a beavatkozás "kihelyezése" a helyszínre. Már vannak ilyen típusú működő rendszerek - azonban ezek alkalmazása nagyon sok kérdést vet fel.

Személyesen volt szerencsém tesztelni azt a rendszert, amely a helyszínen pillanatok alatt átláthatatlan, finom füstöt fúj ki. Az innováció logikája, hogy a betörő egyszerűen elmeneküljön a helyszínről,  mert semmit sem lát. De ha nem menekül el,  akkor is jó esetben 5-6 perc eltelik amíg eloszlik az egyébiránt egészségre ártalmatlan füst. Ez az 5-6 perc pedig amíg a betörő "cselekvésképtelenné" válik, aranyat érhet a kivonuló szolgálat számára, akik a helyszínre igyekeznek. Lényegesen több esély lenne a betörők elkapására és a bűncselekmény megakadályozására. Egyelőre a magánbiztonsági cégek és a megrendelők is idegenkednek ettől az innovatív megoldástól.

Természetesen a helyszíni beavatkozásra vonatkozóan rengeteg más technológiai megoldás is kínálkozik, amelyeket már ma is meg lehet oldani. Amennyiben a betörő elkezdi feszegetni az ajtót, a riasztó jelzés mellett számtalan lehetőség van arra, hogy megnehezítsük a dolgát. Önmagában a helyszíni riasztó hangjelzés nem feltétlenül sokkolja ma már a betörőket. De ha automatikusan felkapcsolódik az összes kültéri lámpa, vagy egyre erősebben elkezdi lejátszani a rendszer egy rendőrségi autó sziréna hangját, vagy egy pitbull terrier hangját a bejárati ajtó mögül - az vélhetően erősebb pszichológiai hatást gyakorol a betörőre. 

Az is megoldható ma már a technológiai fejlődés eredményeként, hogy miközben a kivonuló szolgálat a helyszínre tart, addig az operátor távolról is tud beszélni a betörővel. Ha a helyszínen fel van szerelve egy erre a célra szolgáló hangszóró, akkor a diszpécser távolról is "be tud szólni" a betörőnek. Ez nem feltétlenül jelent megoldást,  de arra alkalmas lehetne, hogy elbizonytalanítsa a betörőt.

 Igazi áttörést azonban olyan hatékony beavatkozó megoldások jelentenének, amelyek a betörőket távolról vezérelve tudnák "ártalmatlanná" tenni. - például elektromos sokkolóval. Lehetséges, hogy ez egy drasztikus megoldásnak tűnik, de a drasztikusan növekvő bűnözéssel szemben előbb vagy utóbb módszereket kell váltani.

A tabletek és okostelefonok segítségével távoli hozzáférés bármikor elérhető már ma is a felhasználók számára. A jövőben e területen is további fejlesztésekre lehet számítani. A biztonsági rendszerek és a távfelügyelet beintegrálása az épületgépészeti és elektromos rendszerek teljes körű vezérlésébe már sok évvel ezelőtt elkezdődött. 

Szólj hozzá

közbiztonság biztonságtechnika bűnmegelőzés távfelügyelet lakásriasztó távoli hozzáférés lakás védelem objektumvédelem intelligens vagyonvédelem magánbiztonság