2013. okt 19.

Elterjednek-e a fejkamerák?

írta: steve4security12
Elterjednek-e a fejkamerák?

ER-16-Head-camera-(ZOOM).jpg

A Google már meglehetősen régóta bejelentette a legújabb fejlesztését a Google Glass-t, de egyelőre még várhatunk a termék piacra dobására. Számomra egy kicsit hosszúnak tűnik ez a termék köré szervezett felhajtás, vagy ahogyan a marketingesek nevezik hype. Egyúttal persze értem is a késedelem okát, hiszen számtalan jogi kérdés vár még tisztázásra.

 A fejkamerák alkalmazása azonban egyre több országban kezd teret nyerni. Az élet  szinte minden területén kiválósan lehet alkalmazni ezt az okos megoldást. Természetesen sokan idegenkednek attól, hogy videó felvételeket készítsenek hobbijukról, vagy sportolásukról. Mások viszont pont ellenkezőleg, szinte minden élethelyzetüket igyekeznek megörökíteni. Manapság már a látványos versenysportágak közvetítése, mint például autó-, vagy kerékpárverseny szinte el sem képzelhető mobil kamerák használata nélkül.

A fejkamerák alkalmazásának lényege, hogy  kevésbé zavarja a tulajdonosát a mozgásában, tevékenységében, - és főleg mindkét kezét szabadon használhatja a felvételek készítése közben is. Kerékpárosok, és futók is tudják használni, hogy rögzítsék az általuk megtett távot.

A kép és hangrögzítés innovatív, és praktikus rendszere a közbiztonság és vagyonvédelem területén is szép fokozatosan teret nyer. Mint korábbi írásomban már beszámoltam arról,  az amerikai rendőrök is elkezdték használni az innovatív technológiát, amellyel kiválóan lehet rögzíteni a rendőri intézkedéseket.

Nyilvánvaló módon a fejkamerák alkalmazása a magánbiztonsági társaságok számára is komoly lehetőségeket biztosít. Gondoljunk csak arra, hogy a teherautóra fellépő vagyonőrnek viszonylag gyorsan át kell tekintenie a rakományt, és összevetnie azt a fuvarlevél vagy szállítólevélen szereplő tételekkel. A vagyonőr munkájának ellenőrzése, továbbá az  esetlegesen felmerülő visszaélések tisztázása során is nagy szolgálatot tehet  fejkamerák alkalmazása.

Egy brazil fiatalember a bukósisakjára erősített fejkamerával rögzítette azt a tragikus kimenetelű  fegyveres rablási kísérletet amelyet átélt. A fegyveres rablót a rendőr járőr azonnal lelőtte, - és a jelentések szerint a lelőtt férfi később belehalt a sérüléseibe.

A fejkamerák alkalmazása  többnyire hobbi célokat szolgál, de az élet kiszámíthatatlan forgatókönyve ezeket a felvételeket  később a rendőrhatóság számára fontos bizonyítékká teheti, amint erre példa a fenti motoros jelenet is.  A gyorsan lejátszódó fegyveres rablási jelenetnek vélhetően nem volt túl sok szemtanúja, és mint tudjuk az emberek nem is mindig szeretnek tanúskodni. De a motoros bukósisakjára felszerelt kamera gyakorlatilag szinte minden releváns eseményt pontosan rögzített. Marad a kérdés, hogy a rabló észrevette-e a kamerát, vagy a nagy stresszhelyzetben ez a mozzanat elkerülte a figyelmét.

A legutóbbi bostoni maratont egy brutális terrortámadás zavarta meg. A titkosszolgálatok gyakorlatilag az összes térfigyelő kamera felvételét elemezték, de minden értékelhető okostelefon és fejkamera felvételt is elemeztek. 

Úgy tűnik, hogy az amerikai rendőrök mellett a speciálisan kiképzett rendőrkutyák sem ússzák meg a fejkamerák viselését.  A kiképzett kutyákat be lehet küldeni olyan épületekbe ahol a hatóság rejtőzködő személyt akar felkutatni és beazonosítani. A monitoron követve az eseményeket a parancsnoki kar - ember élet kockáztatása nélkül - nyer áttekintést a helyszínről. Az elképzelés azért is okos, mert egy kiképzett kutya sokkal gyorsabban és nesztelenebbül tud bejutni egy adott helyszínre mint az ember.

A bűnözőknek egyre inkább számolniuk kell azzal a ténnyel, hogy a térfigyelő- és épületekbe felszerelt kamera rendszerek mellett a fejkamerák is egyre jobban elterjedhetnek. Az autókban és más közlekedési eszközökben beszerelt kamerák pedig egyfajta fekete dobozként rögzítik a közlekedési eseményeket. Balesetet követően sokkal könnyebb a helyzet tisztázása, mintha csupán a szubjektív beszámolókra hagyatkoznánk. Erőszakos bűncselekmények felderítésében is szerepet játszhatnak ezek a rendszerek.

 Az okostelefonok legújabb fejlesztése a Google Glass  és a drónok szélesebb körű elterjedése pedig forradalmi változást jelenthet majdan  a bűnmegelőzés és üldözés  területén is.  Személyiségi jogi szempontból természetesen számtalan kérdés és aggály is felmerül az egyre jobban elterjedő biztonsági- és magáncélú  kamera használatokkal kapcsolatban. De ez már egy külön történet.

Én a magam részéről nagy érdeklődéssel várom a Google Glass-t. 

Szólj hozzá

közbiztonság bűnmegelőzés rendkívüli helyzetek intelligens vagyonvédelem magánbiztonság kutatás fejelsztés