2013. okt 28.

Vagyonőrök jelene és jövője

írta: steve4security12
Vagyonőrök jelene és jövője

shutterstock_113006245_800.jpg

A sajtó gyakran célkeresztbe veszi a vagyonőröket, - különös tekintettel a negatív hírekre. A bankrablót elkergető pocakos vagyonőrről készült videófelvétel remek sztorit szolgáltatott a médiának. De sok más esetben is a vagyonőrök negatív szereplőivé válnak a híreknek.

Annak azonban a legritkább esetben van hírértéke, hogy a vagyonőrök munkájuk során, bűncselekményeket előznek meg, körözött bűnözőket tartanak vissza és adnak át a rendőrségnek. A szakmai kamaránk már évek óta hiába kéri, hogy a vagyonőrök is megkapják a közfeladatot ellátó személy jogi státuszt.  Amit a BKV ellenőrök,  postások és polgárőrök is megkapták már - egyelőre az esetenként éles fegyverrel szembe néző - és sajnálatos módon néha életükkel fizető -  vagyonőrök hiába várnak. Az pedig valamennyiünk számára közismert tény, hogy a szakma jövedelmi színvonala a nyomott piaci árak miatt kritikán aluli. Nyilvánvalóan előfordulnak a mi szakmánkban is alkalmatlan vagy trehány személyek, de a túlnyomó többség a nem könnyű körülmények között is kiválóan teljesít. Természetesen a fizikai állóképesség-beli követelményeket az érintett dolgozóknak és a munkaadójuknak is komolyabban kell vennie. Ez nem kérdés. De önmagában messze nem elég, ha valaki pestiesen szólva kigyúrt...

 Ma már a vagyonőrökkel szemben egyre magasabbak a követelmények, és világosan látható, hogy a fejlődés a jövőben talán még fel is gyorsul.

 Tizenöt-húsz évvel ezelőtt a vagyonőröknek még nem kellett számítógépen dolgozniuk.  Ma már  gyakorlatilag hétköznapi elvárás a legtöbb szolgálati helyen, hogy például a teherforgalmat  számítógépes szoftver segítségével dokumentálják. Sőt szép lassan a napi rutin részét képezi a tabletek és okostelefonok használata is.

Milyen irányba fejlődik a vagyonőrök munkája?

o Az egyre brutálisabb bűnözői fellépés miatt az őrök fizikai állóképességét, önvédelmi felkészültségét fejleszteni kell. Egyre gyakrabban kerülnek szembe vagyonőrök mindenre elszánt bűnözőkkel. Ilyenkor egy fegyver nélküli, idős nyugdíjaskorú őr - főleg ha egyedül van szolgálatban - nem sokat tud tenni. Elvileg egy őr nem őr - gondoljuk sokan a szakmában. De ha már csak egy őrt alkalmaz a megrendelő kifejezett kérésére (költségtakarékosság) a biztonsági cég egy poszton, akkor az legyen fizikailag felkészült adott támadás kivédésére, és munkáját segítse valamilyen önvédelmi eszköz és egy kiképzett őrkutya. A pocakos éjjeliőr típusú őrök kora szerintem már lejárt.

O Az informatikai rendszerek robbanásszerű fejlődése a vagyonőrök munkájában meg fog jelenni. De nem csupán a számítógépek kezelése lesz egyre inkább elkerülhetetlen, hanem ebbe az informatikai rendszerbe becsatlakozik az okostelefon is. Ma még ugyanezen eszközök elterjedése kicsit lassúnak tűnik hazánkban, de 3-4 év múlva már szinte csak okostelefonok lesznek használatban a vagyonvédelem területén is.  Különböző applikációkat lehet feltölteni ezekre az intelligens eszközökre. Ilyen például a rendkívül praktikusan alkalmazható gDMSS applikáció, melynek segítségével a vagyonőr járőrözés közben is rá tud nézni a biztonsági kamerák képeire.

 

O Nagy távlatokat nyithat a vagyonvédelem területén a okostelefonok rendszerintegrációja, geopoziciók, fényképek, hangfelvételek dokumentálásával. "Hangos jegyzőkönyvek" készíthetők, pontos helymeghatározással, fényképek - vagy akár videofelvételek hozzárendelésével, és időbélyeggel.  A megrendelő ill. a biztonsági cég vezetője késedelem nélkül azonnal láthatja a jegyzőkönyveket - függetlenül a távolságtól. Olyan jegyzőkönyveket láthatnak a vezetők percek alatt, amely a megkérdezett személlyel felvett hang vagy videó felvételt is tartalmazza. Gondolom, nem igényel különösebb magyarázatot, mennyivel plasztikusabb képet kap a vezető egy korábban megszokott, írásban foglalt jegyzőkönyvvel szemben. A hangfelvétel önmagában is sokkal több információt tartalmazhat mint a jegyzőkönyv, de speciális szoftverekkel is lehet ma már elemezni az adott hang stressz(hazugság) szintjét. 

Nem lehet kérdés, hogy a vagyonőrök informatikai képzését fejleszteni kell, mint ahogy ez ma már minden munkavállalóra igaz. Az informatika szédítő fejlődésével lépést kell tartani a vagyonvédelem területén is.

O Egyre fontosabbá válik az angol nyelv ismerete a mi szakmánkban is. Egyre több szolgálati helyen érkeznek külföldi vendégek  (vagy akár telefonhívások), akikkel illik legalább alapfokon kommunikálni. De a szakmai önfejlődés lehetősége is erőteljesen beszűkül, ha valaki nem beszél jól angolul. Mint a legtöbb szakmában, így a vagyonvédelem területén is a legtöbb és legjobb szakmai anyagok angol nyelven érhetők el. 

O A vagyonőrök munkája a jövőben lényegesen kibővül. A munka szerteágazóbb irányba fog fejlődni. Többek között magánnyomozási, felderítési, elemzési ismeretekre is szükség lesz a munka során. A vállalaton belüli egyre rafináltabb trükköket - amit például egyes fuvarozók "előadnak" -  máskülönben nagyon nehéz felfedni. A rakományok átvizsgálása, a korrekt mérlegelés ellenőrzése esetenként komoly kihívások elé állítja a felkészült és gyakorlott vagyonőrt is. A megrendelők ugyanis egyre inkább hozzáadott értéket várnak el a biztonsági szolgálatoktól.

Az esetlegesen bekövetkező épületkiürítési feladatok szakszerű végrehajtása érdekében a kollégáknak ismerniük kell az épületkiürítési tervet és a menekülési útvonalakat is. Kiemelt fontosságú objektumokban az üzleti folytonossági tervek, illetve a rendkívüli helyzetek kezelésére vonatkozó előírások is feladatokat rónak a vagyonőrökre. Azt sem lehet kizárni, hogy terrorizmus elleni fellépéssel kapcsolatos feladatok is hárulhatnak vagyonőrökre.

ER-16-Head-camera-(ZOOM).jpg

o A modern vagyonvédelem sokkal több és fejlettebb technikai eszközt fog bevetni a jövőben. Már ma is használatosak 

beléptető-,  munkaidő nyilvántartási rendszerek.  Elektronikus kulcskiadó rendszereket is egyre több helyen használnak az őrök a kulcsok pontos és dedikált felvételének és leadásának dokumentálása érdekében.

A tűzjelző és tűzoltó rendszerek felügyelete is sok objektumban a vagyonőrök feladatkörébe tartozik. Az őröknek a kézi, porral oltó készülékek használatát is előzetesen be kell gyakorolniuk, hogy adott esetben ne legyen probléma.    A riasztó rendszerek és kamerarendszerek működésének legalább alapszintű felügyelete szintén a vagyonőrök feladatköre. Bizonyos kiemelt objektumokban a fémérzékelő kapuk és kézi keresők alkalmazása is a napi rutin feladatokat képezi. 

Szakmánként speciális eszközöket kell használni és ismerni, - a nagy áruházakban például az elektronikus áruvédelmi rendszerek működését és használatát. Nem kétséges, hogy a jövőben az őröknek még több - munkájukat segítő - technikai eszköz működését is el kell sajátítaniuk.

A fejkamerák, a Google Glass,  a drónok megjelenése is szép lassan teret nyerhet a vagyonőrök munkájában. Mint ahogy nagyon sok más technológiai fejlesztés is.

o Egyre több olyan esettel találkoznak a vagyonőrök melynek szakszerű kezeléséhez viszonylag magas szintű jogi ismeretekre van szükség. Gondoljunk csak a rendkívül kényes birtokvitás ügyek kezelésére, amikor sajnálatos módon akaratuktól függetlenül  az őrök kerülnek jogi csűrcsavarok kellős közepébe. Az őrök folyamatos képzése minden területen fontos, jogi területen pedig egyszerűen elengedhetetlen. A biztonsági kamerarendszerek felvételeinek kezelése és eseteleges megőrzése is pontos jogi ismereteket feltételez. A betörőkkel szembeni fellépés során pedig elkerülhetetlen a BTK ide vonatkozó paragrafusainak ismerete és helyes alkalmazása. 

Összességében megállapíthatjuk, hogy a modern vagyonvédelem a fizikai felkészültség megtartása mellett egyre nagyobb hangsúlyt helyez az őrök szellemi képességeinek fejlesztésére. Igényes ügyfelek intelligens kamera rendszereket és intelligens vagyonőri szolgáltatást igényelnek már ma is, mely hozzáadott értéket termel. A kérdés tehát sokkal  árnyaltabb annál, hogy pocakos vagy kigyúrt vagyonőröket alkalmazzunk-e. Nagyon remélem, szép lassan mindenkinek világossá válik, hogy a vagyonőrök rendkívül felelősségteljes munkát végeznek, és szerteágazó, komplex feladatokat kell megoldaniuk. A szakma presztízsét szívós munkával és tanulással lehet és kell továbbfejleszteni, és végre helyre tenni. A jelenlegi piaci dömping árak nagyban megnehezítik  ezt a fejlődési folyamatot, de  a vagyonőrök méltányos bérezését sem teszik lehetővé. Van tehát feladat bőven...

Szólj hozzá

okostelefon vagyonvédelem bűnmegelőzés őrszolgálat objektumvédelem intelligens vagyonvédelem vállalati biztonság