2015. máj 19.

Mit tehetünk terrortámadás esetén?

írta: steve4security12
Mit tehetünk terrortámadás esetén?

ttp_and_peshawar_attack_wake_up.jpgEgy bolgár alezredes szerint akár az Iszlám Államtól is származhatott a nagy erejű bomba, amelyet a TEK hatástalanított

 A terrorizmus egyelőre szerencsére elkerülte hazánkat, - de az egyre nemzetközibb fenyegetettségben semmiféle garancia sincs arra, hogy ez mindig így marad! A terrortámadással történő riogatás már önmagában egy megjelenési formája "korunk pestisének".

De igazán veszélyesek a következő megjelenési formái lehetnek:  emberrablás, repülőgép eltérítés, túszejtés, robbantással fenyegetés vagy akár valóságos detonáció, de internetes-, kémiai-,  biológiai-, vagy akár nukleáris támadás is opció lehet.  

Általában az alábbi helyszínek kerülhetnek magasabb kockázati kitettségük miatt célkeresztbe: kiemelt katonai és kormányzati épületek, nemzetközi repülőterek, nagy városok és azon belül is nagy forgalmú gócpontok, kiemelt fontosságú közművek, nyilvános nagy rendezvények, egyes érintett országok nagykövetségei, ill. őket reprezentáló nagy nemzetközi konszernek központi irodái. 

Fotó: www.passionatewriters.org

A terrortámadásoknak általában vannak/lehetnek olyan előzményei, amelyek nem csupán a titkosszolgálatok figyelmét kelthetik fel, hanem a miénket is. Következésképpen nem árt ha ezekkel tisztában vagyunk: 

1/ A terroristák is megszállnak valahol; vagy ismerősnél, vagy barátnál, vagy akár szállodában. Ami feltűnést kelthet, az a teljes elzárkózás, befelé fordulás és egyfajta megszállottság. Előszeretettel használnak hamis útlevelet, vagy másolt bankkártyákat azzal a nyilvánvaló céllal, hogy ne hagyjanak nyomokat. 

2/ Előzetes megfigyelés: Az adott helyszíneket  - akár videó felvétel készítésével - feltérképezik.  Okostelefonokat, de minitatűr tollba-, vagy akár gombba szerelt mini kamerát is használhatnak. De akár egyszerű papír alapú feljegyzést, alaprajzot, vázlatokat is készíthetnek. Ez azért is fontos számukra, mert meg kell tervezniük magát a cselekményt, és ezt követően a menekülési útvonalat, akár többféle scenárió szerint is.

3/ Előzetes adatgyűjtés: Ez történhet beszervezéssel, vagy akár beépüléssel is. De lehetséges, hogy csak áttételesen közbeiktatott személyektől tájékozódnak, mobiltelefonon keresztül, vagy lehallgatással.

4/ Biztonsági szint tesztelése: Amennyiben valaki feltűnő érdeklődéssel teszteli a biztonsági rendszerek működőképességét, - különösen ha a reakcióidőkről feljegyzéseket, vagy felvételeket készít, az baljós előjel  lehet. 

5/ Speciális/katonai eszközök beszerzése: Amennyiben katonai fegyvereket,  robbanószereket, vagy akár egyéb felszereléseket szereznek be/lopnak el  egyes csoportok, az már önmagában "narancssárga riasztást" generál! 

s041688841.jpg

6/ Gyanús személyek megjelenése a helyszínen: Összefoglalóan azokat a személyeket nevezhetjük gyanúsnak, akik nem a megszokottak szerint öltözködnek, néznek ki és viselkednek. Másképpen fogalmazva "kilógnak a képből" és testbeszédük is relevánsan eltár az átlagtól, - vagyis nem életszerű.

Fotó: wtvr.com 

7/ Előzetesen szimulálják a támadást: Mielőtt a terroristák kiviteleznék végzetes tervüket, esetenként megjelennek a helyszínen immáron egy előzetes tervvel a kezükben és a közlekedési lámpák átváltásait, a parkolóhelyek kapacitásait, a bejáratokat és a szenzitív helyszíneket - szűk keresztmetszeteket -  egyaránt a koncepció szerinti időre bejárják. 

8/ Az utolsó stációban eszközöket telepítenek: Ezek lehetnek speciális bombák, gyújtózsinórok, olyan kommunikációs eszközök, amelyeket fel kívánnak használni cselekményükhöz! A legnyilvánvalóbb és feltűnőbb dolog az lehet, ha az egyébként is gyanús személy váratlanul a padlózatra tesz egy hátizsákot, vagy táskát és sietve elhagyja a színteret. 

De mit tehetünk akkor, ha szerencsétlen módon egy terrortámadás közepén találjuk magunkat? Tudom persze, hogy sokan igyekszünk ennek a lehetőségnek még a gondolatát is elhessegetni,- pedig akár külföldi utazásunk során akár itthon - legalábbis matematikailag - bármikor előfordulhat! Életbevágóan fontos lehet, ha van némi elképzelésünk, hogy mit tehetünk. Legfontosabb teendőnk persze, hogy ne fagyjunk le, és életösztönünk az összes energiánkat és tudásunkat a túlélésre fókuszálja: 

RUN, HIDE, FIGHT- Vagyis fuss el, bújj el - vagy szállj szembe az elkövetővel és harcolj!  Így foglalható össze röviden az, amit tehetünk ilyen kiélezett helyzetben. Azért kell ezeket a lehetőségeket lemodellezni és villám gyorsan döntést hozni, mert adott esetben az azonnali és megfelelő reakció életmentő lehet. Természetesen amennyiben egy fegyveres támadó felbukkanna a közelünkben, nem lehet más a tervünk, mint azonnal menekülni.

1/ Meneküljön (ha tud)

o Amennyiben menekülési útvonalat talál - azonnal tűnjön el a helyszínről!

o Ne hagyja magát mások által elbizonytalanítani - ha tud, lépjen le!

o Hagyja hátra értékeit, - ilyenkor nincs idő ilyesmikre! (Az élete nyilván fontosabb!)

o Másoknak is segítsen, amennyiben erre képes!

o Ha már kimenekült, mindenkit óvjon attól, hogy belépjen a veszélyes területre!

o Haladéktalanul értesítse a Rendőrséget/ TEK-et!


2/ Bújjon el a támadó elől

o Amennyiben nem tud elmenekülni, akkor keressen egy biztonságos helyet, ahol elrejtőzhet!

o Zárja magára az ajtót, vagy torlaszolja el a bejáratot, hogy a támadó ne tudjon bejutni rejtekhelyére!

o Azonnal halkítsa le mobil telefonját, és állítsa rezgő üzemmódba!

o Bújjon el valamilyen nagy tárgy, például szekrény, vagy asztal mögé!

o Maradjon teljesen csöndben, és őrizze meg lélekjelenlétét!

o A rejtekhelye lehetőleg essen kívül a fegyveres támadó mozgási irányán.

o Védje magát valamivel, ha a támadó az Ön irányába ad le lövéseket!

o Lehetőleg maradjon valamilyen mozgási lehetősége, hogy ne kerülhessen csapdába!

3/ Harcoljon az életéért, ha már semmilyen más megoldási lehetőség sem adódik!

o Ha teljesen távol áll Öntől az erőszak minden formája, és eszközei sincsenek, - akkor kövesse a 4-es pontban vázolt lehetőségeket! Ha úgy ítéli meg a helyzetet, hogy ellen kell állnia, akkor:

o Kövessen el mindent, hogy cselekvőképtelenné tegye a fegyveres támadót!

o Bármilyen keze ügyébe eső eszközt felhasználva védje életét, testi épségét!

o Találjon valamit, amit fegyverként használhat - jobb híján akár egy szék lába is megteszi.

o Bízzon  önmagában, annál is inkább, mert a legtöbb agresszort  szinte sokkolja az ellenállás.(Gyakran az ellentámadásra a fegyveres támadónak forgatókönyve sincs.)

20141105tek.jpg

4/ Amennyiben megérkeznek a rendfenntartó erők:

o Maradjon nyugodt, és kövesse az utasításokat!

o A kezei mindig maradjanak láthatóak! Még véletlenül se okozzon  semmiféle félreértést...

o Ne sikoltozzon,  ne tegyen hirtelen mozdulatokat, és ne kezdjen el hadonászni!

o Maradjon nyugodt, nyilvánvalóan a sebesültek ellátása rögvest megkezdődik! Fotó: www.origo.hu


Kedves Olvasó! Remélem ezzel a kis írással, nem zavartam meg lelki nyugalmát, - mert nem ez volt a célom! Azért azt látnunk kell, hogy New York, Párizs után immáron Macedóniából is érkeznek terrortámadással kapcsolatos jelentések. Kockázatkezelési szempontból inkább érdemes a lehető legrosszabb forgatókönyvre is felkészülnünk, - ha más nem, jobb félni mint megijedni (lefagyni) alapon.

 Természetesen a fenti tanácsok csupán irányelvek. A konkrét helyzetben az adott körülmények és lehetőségek között, a lehető leggyorsabban kell döntést hozni és cselekedni.  Reméljük nálunk nem lesz terrortámadás, de azért egyáltalán nem haszontalan, ha van némi fogalmunk a helyzet kezelését illetően!  A titkosszolgálatok mellett mi magunk is segítséget nyújthatunk a hatóságoknak (TEK), ha bármilyen megalapozottan gyanús és terrorizmussal összefüggésbe hozható információhoz jutunk. De saját testi épségünk és  mások megmentése érdekében is érdemes fejleszteni biztonsági tudatosságunkat.

Ezúttal ismételten idézem Andrew Grove méltán híres könyvének címét: "Csak a paranoidok élik túl".

Szólj hozzá

biztonságérzet közbiztonság bűnmegelőzés terrorveszély