2014. máj 07.

Éljük túl a bulikat

írta: steve4security12
Éljük túl a bulikat

shutterstock_83384638_800.jpg

A „WEST BALKÁN” tragédia megrázta a közvéleményt,  de  a hatósági szabályozás és ellenőrzés rendszerét  is  szinte alapjaiban megváltoztatta. A szervezők és biztonságiak felelőtlensége miatt két fiatal lánynak az életével kellett fizetnie. Egyúttal egyfajta paradigma váltás is zajlik a szakmában, hiszen korábban a rendezvényeken és éjszaki szórakozóhelyeken kétes hírű kidobóemberek működtek közre, esetenként önkényeskedő és agresszív fellépéssel.  

Ma már  jogszabályok írják elő a hely maximális befogadóképességét, a vészkijáratok számát, a biztonsági őrök létszámát, sőt nagyobb rendezvényeken akár a mentők jelenlétét is. Általános szabályként 200 főként (vendégenként) szükséges egy -egy biztonsági személyt alkalmazni biztosítási feladatokra, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy az esetleges kiürítés hatékonyan és gyorsan levezényelhető legyen. A jelenleg érvényes jogszabályok szerint; "Ha a jóváhagyott biztonsági tervben a biztonsági személyzet létszáma a tíz főt eléri, akkor a biztonsági személyzet legalább egy tagja biztonságszervező, legalább három tagja személy- és vagyonőr kell legyen." (23/2011. (III. 8.) Korm. rendelet )
A „bulikat” hatósági bejárás előzi meg, amelyen részt vesz a rendőrség, a katasztrófavédelem és a tisztiorvos is. Mintha már egy kicsit a ló túlsó oldalára is átestünk volna, olyan szigorúak a hatóságok. Mindez persze a rendezvények és fesztiválok látogatóinak biztonságát szolgálja.  Jó tudni a szervezőknek, hogy a hatósági engedélyek iránti kérelmeket általában  már a rendezvény előtt 20 - 30 nappal be kell nyújtani, jóváhagyás céljából. Ezt a feladatot érdemes igazán profi személyre vagy szervezetre bízni. 

Az ivó kutat vagy a kézmosókat használók nem is sejtik, hogy a szervezőknek előzetesen több vízmintát kell leadniuk, hogy a látogatók garantáltan kórokozóktól mentes vízhez jussanak. Kívülállók gyakran értetlenkednek, sőt alkalmanként  bosszúsan reagálnak a biztonsági személyzet tevékenysége miatt.  A területek lezárása   kordonokkal vagy akár mobil szalag korláttal, továbbá a táskák átvizsgálása és egyéb biztonsági rendszabályok, lássuk be legalábbis felületesen szemlélve az eseményeket  "kényelmetlenséget" okozhatnak  a vendégeknek. Ezek a biztonsági rezsim intézkedések azonban soha sem a vendégek ellen irányulnak, hanem kimondottan az ő biztonságukat szolgálják.

A biztonsági szolgálatok célja, hogy a helyszínre be se engedjenek erősen alkoholos vagy más tudatmódosító szer hatása alatt álló garázda vagy agresszív személyeket. Továbbá a rendezvény helyszínén mindenféle antiszociális és agresszív cselekményt megelőzzenek, illetve elhárítsanak. Elsődlegesen az antiszociális agresszív magatartást azonnal pacifikálni kell, ami egyfajta rendreutasítást jelent. Ez egy rendkívül kényes feladat, mert minden emberrel szinte másképp kell beszélni, és egyszerre kell kulturált-, de egyúttal asszertív  hangot is megütni. Apropó "megütni", a biztonsági őr soha sem kezdheti azzal a "kommunikációt" hogy azonnal megüti az antiszociális személyt. A biztonsági személyzet mindig erőszakmentességre törekszik, amíg erre lehetőség kínálkozik.  Amennyiben az erőszakos magatartás nem megfékezhető jó szóval, akkor a helyzetet azonnal lokalizálni kell, ami többnyire az izgága személy kivezetését jelenti a helyszínről. Erre azért van szükség, nehogy az agresszív erőszak eszkalálódjon és egy szinte már kezelhetetlen helyzetbe torkolljon. Ilyen esetekben egyébiránt a biztonságiak azonnal értesítik a rendőrséget is.

A biztonsági személyzet eleve igyekszik kiszűrni annak lehetőségét, hogy bárki közveszély okozására alkalmas szúró és vágó eszközöket, vagy akár bármilyen fegyvert vigyen be a rendezvényre. De még elkobzott üveg palackok,  alumínium italos dobozok is komoly sérülést okozhatnak, ha nagy erővel, vagy nagyobb magasságból dobják el őket. Egy  üdítős, vagy sörös palack eldobása szerencsétlen esetben akár koponyatöréshez is vezethet. Ezért vannak csak műanyagpoharak engedélyezve a rendezvények területén.


Nagy tömegekben viszonylag könnyen kialakulhat pánik. Elektromos zavar vagy áramszünet okozta hirtelen sötétség, verekedés és dulakodás kialakulása,  vagy váratlanul fellobbanó lángok is kelthetnek pánikot. Fokozhatja a tömegpszichózist, ha többen is erős tudatmódosító szerek (alkohol, drog) hatása alá kerülnek.

Amennyiben a szervezők és biztonságiak nem tudják kellő hatékonysággal és villámgyorsan kezelni a pánikot, az sajnálatos módon  tragédiához vezethet, ahol az emberek agyontapossák egymást, mivel azonnal menekülni akarnak a helyszínről. Ezért fontos a sötétben fluoreszkáló, nagyméretű, a vészkijáratot jelző táblák sokasága. Még egy pánikba esett látogató is hamar felfedezi a menekülési útvonalat, és ez megmentheti az életét. Az előre betervezett menekülő útvonalakat illetve vészkijáratokat mindig gondosan szabadon kell hagyni, mert egy másodpercek alatt kialakuló pánikban már nem marad idő az előzetesen eltorlaszolt vészkijáratokat megnyitni. 

A perecízen kidolgozott rendezvénybiztosítási tervekben még a kijelölt vészkijáratok áteresztőképessége is maghatározott, komoly vész esetén percek alatt kell tudni evakuálni akár egy rock-koncertet is.
Ennek hiánya sajnos három évvel ezelőtt Németországban a „Loveparade-n” szörnyű katasztrófához vezetett. A duisburgi techno fesztiválon 21 fiatalt tapostak agyon egy vasúti átjáróban, a sérültek száma 541 volt. A magyar jogszabályokban a külföldi vendégekre is gondoltak a törvényhozók. Vész esetén a szervezőknek angol és német nyelven is be kell mondani – kézi hangosbeszélők, vagy a hangosító technika segítségével, –  hogy mi történt, és hogy a rendezvényt megszakították, valamint közlik a menekülési útvonalat is.

A rendezvények biztonságos levezénylése érdekében minden vagyonőr kolléga pontos feladatleírást kap, és személyes eligazítást a rendezvényt levezénylő felelős személytől. Azért viselnek láthatósági mellényt, hogy ily módon bárki messziről is felismerhesse  őket,  és adott esetben segítséget is kérhessen. A legtöbb rendezvényen a vagyonőrök a rend fenntartásában vesznek részt, alapvetően preventív módon.  Többek között a dohányzásra kijelölt helyre irányítják a cigarettára gyújtókat, és mindenkinek tájékoztatást nyújtanak, aki hozzájuk fordul. Fellépésükkel és viselkedésükkel eleve egyfajta nyugalmat és magabiztosságot kell árasztaniuk, hogy minden vendég érezhesse, hogy gondoskodnak a személyes biztonságukról. Mindezeken túlmenően a technikai, hangosítási eszközök megóvása, talált tárgyak kezelése, a parkoltatás felügyelete, a mellékhelyiségek tisztán tartása, és még számtalan más feladat is hatáskörükbe tartozik.

Minden nagyobb rendezvényen ki kell alakítani egy biztonsági vezérlő vagy irányító bázist, ahonnan a szolgálat vezetője vezényli a feladatokat, - különös tekintettel a váratlan eseményekre. Ilyen váratlan események egyébiránt szinte mindig előfordulnak. Ideális esetben a biztonsági személyzet vezetője folyamatos rádió kapcsolatot tart a legfontosabb pontokon szolgálatot teljesítő kollégákkal. Amennyiben mobil vagy fixen telepített kamera képek monitorai is rendelkezésre állnak, - úgy lényegesen könnyebb a folyamatok áttekintése. 

A nagy tömegeket vonzó szabadtéri rendezvényeken a szervezőknek és biztonsági személyzetnek még a kritikus időjárási változásokra  (viharok, jégeső...) is előzetesen fel kell készülni és akár a rendezvényt adott esetben azonnal fel kell függeszteni és haladéktalanul el kell kell kezdeni a terület kiürítését. Hazánkban is történt már sajnos néhány tragédia nagy szabadtéri rendezvényeken. Amire talán legtöbben emlékszünk az a 2006 -os augusztus 20-i tűzijáték volt. Itt a hirtelen kibontakozó viharos esőzés okozta katasztrófában 4 személy vesztette el az életét és közel 300 fő sérült meg. De ennél sokkal súlyosabb tragédiák is történtek már világszerte. Kambodzsában 2010-ben az Eső Fesztiválon egy tragédia következtében 375 személy hunyt el. 

Ahogyan az élet más területén-, úgy  a rendezvényeken sem lehetünk 100%-ban biztonságban, hiszen mindig vannak előre kiszámíthatatlan kockázatok és bizonytalansági faktorok. Gondoljunk csak a drog-, és alkohol fogyasztásra. De az egyik külföldi koncerten egy lobbanékony gázzal feltöltött óriási dekorációs lufi lobbant lángra nem kis kalamajkát és sérüléseket okozva, - egy csillagszóró szikrájától.  

Manapság a nagy rendezvények szervezői egyre inkább gyakorlott és felkészült biztonsági szolgálatokat vonnak be a biztosítási feladatok ellátásába. A gyakran félelmet keltő kidobóemberek helyét szép lassan szakképzett, intelligensen kommunikáló és intézkedő képes vagyonőrök veszik át. Az intelligens biztonsági szolgálatok nem tolakodó és agresszív módon működnek, hanem valóban szolgáltatnak, és  lehetőségek szerint folyamatosan igyekeznek háttérben maradni, - hiszen a rendezvények nem róluk szólnak.

Szólj hozzá

biztonság biztonságérzet közbiztonság rendezvénybiztosítás magánbiztonság vállalati biztonság