2014. aug 13.

Kültéri védelem

írta: steve4security12
Kültéri védelem

A_kulteri_vedelem.jpgA biztonsági cégek előszeretettel terveznek és telepítenek beltéri betörésjelző rendszereket. Ez több szempontból is rutinná vált. Részben lényegesen olcsóbbak az ingatlan belterében kialakított rendszerek, továbbá sokkal kevesebb a nem adekvát (téves) jelzés. Mellesleg sem a telepítés közben sem pedig az utólagos karbantartás közben nem kell tartani mostoha időjárási körülményektől.

Taktikailag azonban célszerűbb a védelmi vonalat minél kijjebb - akár a kerítésig - kitolni. Amennyiben előbb jelzést kap a tulajdonos, vagy a távfelügyeleti központ, ugy nagyobb eséllyel előzhető meg a betörés és károkozás. A szokásos beltéri védelem ugyanis többnyire nem képes megelőzni vagy megakadályozni egy betörést, hiszen az érzékelők beltérben vannak felszerelve és így csak akkor képesek jelezni, ha már megtörtént a behatolás. Ilyenkor már szinte elkerülhetetlen valamilyen szintű károkozás. Egy felfeszített ajtó, egy betört ablaküveg, de különösen megrendült biztonságérzetünk önmagában már jelentős veszteséget jelent.

A kültéri védelmi megoldások szakkifejezést némileg kiterjesztett módon használjuk, mert gyakorlatilag 3 viszonylag elhatárolható területről van szó:

1/ Közvetlenül a védett objektum (családi ház, gyártelep, irodaház, vagy egyéb) külső falazatára felszerelt riasztó, vagy kamera rendszerek az egyik lehetőség.

2/ Magával a kerítéssel, illetve a kerítés megmagasításával kialakított védelmi megoldások, vagy kamera rendszerek. Több ingatlannál is láthatjuk, hogy a kültéri kamerákat a kerítés sarkainál emelt magas oszlopra szerelik fel a telepítők.

3/ Harmadik lehetőség az épület és kerítések közötti tér védelme lépés érzékelővel, mikrohullámú rendszerrel vagy más technológiával.

Röviden tekintsük át a legtipikusabb kültéri védelmi megoldásokat:

Kerítés védelem:

o Magántelkek, illetve vállalati ingatlanok területeinek biztonságos megvédésének klasszikus módszere továbbra is a fizikai akadályképzés, vagyis kerítés-, vagy esetleg térelválasztó falazat építése. Kiemelten fontos ingatlanok esetében a kerítés belső oldalán célszerű egy legalább 1,5 - 2 méteres áttekinthető területet hagyni, ahol sem bokrokat nem telepítünk, sőt a behajló faágakat is visszavágjuk. Ily módon a kerítés közvetlen környezetében egy betörő azonnal láthatóvá válik.

o A szimpla kerítés szövetébe érzékelő szálakat is vezethetünk, amely zónák szerint ad azonnal jelzést, ha a betörő csupán megérinti a kerítést. De természetesen azonnal jelzi a kerítés fonatának megvágását, az átmászási kísérletet.   Egyes speciális kerítésbe integrált érzékelők akár még az esetleges - behatolók közötti - beszélgetést is bejuttatja a rendszer központjába.

o Az elektromos kerítés a védett terület határain igen gyors reakció idő alatt képes jelezni az illetéktelen behatolásokat vagy behatolási kísérleteket is. Ezek a rendszerek a behatolók elrettentése és főleg azonnali „sokkoló figyelmeztetése” mellett az érzékelés és riasztás lehetőségeit is kínálják.

Az elektromos kerítés „lelke” egy speciális energiaellátó készülék, mely biztosítja az elektromos impulzusokat és visszajelzést ad a kerítés állapotáról, illetve a bekövetkezett eseményekről. Az energiaadó lényegében egy integrált energia ellátó, akkumulátortöltő és kerítésfigyelő eszköz, hangjelző és fényjelző kimenettel. Az elektromos kerítés használatát speciális jellege és kockázatai miatt alapos körültekintés mellett is kizárólag arra jogosult hatóságoknál tudom elképzelni, mint például büntetés végrehajtási intézet. Házilagos elektromos kerítés rendszerbe állítását senkinek sem ajánlom, mert annak súlyos életveszélyes következményei és büntetőjogi következményei is lehetnek. 

o A sorompók, a forgóvillás beléptető rendszerek szintén a kültéri védelem tárházát gyarapítják.

Áttekinthető tiszta zóna:

Különösen nagy kiterjedésű ingatlanok kültéri védelme során elkerülhetetlen egy telek határok közvetlen közelében kialakított - és folyamatosan kezelt úgynevezett "tiszta" zóna kialakítása. Egyes kiemelt objektumok esetén ezt a zónát egyébiránt a kerítés külső részén is kialakítják. Ennek a "tiszta" zónának a funkciója az átláthatóság, hiszen mint közismert, a behatolók soha sem akarnak "látókörbe kerülni". Sajnálatos módon igen sok ipar-, és gyártelepen ezeken a szenzitív területeken, hulladékot deponálnak, illetve gondozatlan magas gazt, továbbá bozótokat, bokrokat, belógó faágakat egyszóval áttekinthetetlen dzsungelt találunk.

Kültéri világítás:

Egy kutatás eredménye szerint a térvilágítás hasznosabb, mint a hagyományos, csupán képrögzítésre alkalmas kamera rendszer. A betörők  ugyanis mindig szeretnek észrevétlenek maradni, és lehetőleg  a sötétben megbújni. A mozgásérzékelővel kombinált kültéri világítás már csak azért is rendkívül hasznos, mert egyrészt energiatakarékos megoldás, másrészt a betörőt azonnal meglepi az arcába világító fényforrás. A kertünkbe  lerakott viszonylag olcsón beszerezhető napelemes fényforrások - alkonyat kapcsolóval - egész éjszaka kellemes, hangulatos fényt varázsolnak kertünkben, de egyúttal a betörőket is némileg zavarba hozzák.

Kültéri riasztórendszerek:

Immáron régi vesszőparipám, hogy a biztonságtechnikai szakma még mindig a beltéri rendszereket preferálja. Részben mert azok olcsóbbak, részben pedig mert lényegesen kisebb hibaszázalékkal működnek. Taktikailag azonban a behatolási szándékot a lehető legkorábban kell a rendszereknek detektálniuk, egyrészt kármegelőzési célból, másrészt pedig, hogy a tulajdonos vagy a távfelügyeleti kivonuló szolgálat még idejekorán közbe tudjon avatkozni. Kétségtelen tény, hogy a kültéri rendszerek tervezése, beüzemelése és főleg finomhangolása lényegesen bonyolultabb feladat, mint a hagyományos beltérié. Azzal is számolni lehet, hogy a nem adekvát (téves) jelzések száma valamelyest magasabb lehet, de mindez megéri, mert még az ingatlanunkon kívül megállíthatjuk a betörőt.

Rendkívül hatékonyak az Optex digitális infra-radar mozgásérzékelők, amelyekben az infra szenzor mellett mikrohullámú érzékelő is működik.  Ezek az  érzékelők kistestű, 20 kg alatti állatokra (pl. házi kedvencekre, rágcsálókra) eleve nem reagálnak. 

 Az ún. digitális "pajzs" algoritmus segítségével ezek az érzékelők immáron egyfajta "intelligenciával" is rendelkeznek. Ez a bizonyos  "pajzs" egy téves jelzés szűrő algoritmus, ami 3 fő részből áll:

Real Time DSP (Valós idejű digitális jelfeldolgozás),
Movement Analysis (Mozgás analízis), és
RFI/EMI Protection (elektromágneses vagy rádiófrekvenciás interferencia védelem)

 A hagyományos, - jellemzően olcsó kategóriájú mozgás-, illetve passzív infra érzékelőket,  egyáltalán nem ajánlom. Mégpedig azért nem, mert ezek beépítése  túl sok nem adekvát (téves) jelzés miatt akár pokollá tehetik életünket.

Kültéri kamerarendszerek:

A hagyományos és csak képrögzítésre alkalmas kamerarendszerek kora szép lassan lejár. Az intelligens rendszerek immáron alkalmasak vonal átlépés érzékelésére. Vagyis ha kerítés vonalát beprogramozzuk a rendszerbe mint vonal, az intelligens rendszer azonnal riasztást generál, ha valaki éppen igyekszik átmászni azon. Egyre jobban elterjednek a mozgásra aktiválódó és a kamera látókörébe kerülő személyt követő rendszerek. Igazán komoly rendszerek kialakításához manapság már a szakma nagy felbontó képességű éjjel is látó, - sőt éjszaka is színes képet produkáló, akár forgózsámolyos  kamerákat is bevet. Sőt, hőérzékelő kamerákat is rendszerbe állíthatunk, ha ez szükséges. Természetesen a kültéri kamerákat védő fűthető és hűthető védődobozba kell felszerelni, hogy szélsőséges időjárási és hőmérsékleti változásoknak is ellent tudjanak állni. (Általában -40 Celsius foktól + 50 Celsius fokig ajánlják ezt a tervező mérnökök.)

 sorompó.jpgInfra rendszer:

Az infra rendszer tulajdonképpen nem más, mint nagy teljesítményű sugarak alkotta láthatatlan csapda jellegű háló.  A  telepítők televízió távirányítójához hasonló, de nagyobb teljesítményű, teljesen ártalmatlan infra sugarakkal veszik körbe a védett területet. Azonnal hozzá kell tennem, hogy ez a rendszer kizárólag akkor használható, ha az infra sugarakba sem bokrok, sem pedig fák lombkoronái, sem pedig kerítés mellé deponált hulladékok nem zavarnak be.  A behatolni szándékozó gyanútlanul sétál bele a  infra sugaraiba, amely ily módon azonnal riasztást vált ki. Minimum négy sugárnyalábnak kell védenie a területet, ha biztonságos megoldásban gondolkodunk. Elvileg a rendszer virtuális kerítésként is működhet, de általában a kerítés belső oldalára szerelik fel egy megfelelő távolságra, hogy véletlenül se lehessen a kerítés tetejéről átugrani.  A  profi rendszerek mostoha időjárási körülmények között,  - esőben és hóban is - viszonylag megbízhatóan működnek. A beépített fűtés biztosítja a kültéri védelem tökéletes működését a téli hidegben is. Áramszünet esetén a kültéri védelem a beépített akkumulátorokról még hosszú ideig működik. A sűrű köd, és erős napsütés azonban időnként "zavarba hozza" a rendszert. 

Az infra  rendszerek gyenge pontját képezik maguk az oszlopok, amire az infra sorompó telepítve van. Legalábbis nappali fénynél egyértelműen látható a sorompók érzékelési magassága és lehetséges fölötte az áthaladás. Egyáltalán nem zárható ki az elvi lehetősége, hogy a behatoló az oszlopnál felméri az sorompó rendszer magasságát, és egy létráról egyszerűen átugrik a telepített 2 méter magas infra sorompó fölött.

Mikrohullámú kültéri védelem:

 Míg az infra sorompók többnyire egy függőleges vonal rendszerben érzékelnek, addig a mikrohullámú sorompók szivar alakzatban detektálnak. (Lásd a fenti videóban.) A mikrohullámú sorompó jóllehet biztonságosabb megoldás, magas ára miatt viszonylag kevésbé elterjedt. Többnyire kiemelt  kockázatú  objektumoknál vagy katonai jellegű létesítményeknél alkalmazzák.  A mikrohullámú sorompó 9-10 GHz frekvenciájú jelet bocsát ki, és ennek vételéből állapítja meg az érzékelési tartományban történő mozgást.

lépésérzékelő.jpg

Földbe (vagy tetőre)  rejtett lépés érzékelő:

Ez a viszonylag ritkán és többnyire speciális területen használt eszköz a földbe, illetve tetőre telepíthető passzív optikai elvű lépésérzékelő rendszer, amely bármilyen terepen alkalmazható és láthatatlan védelmet nyújt.

Működési elve: a védendő struktúra felületén  történő mozgásra a rendszer alapját képező műanyag optikai kábel deformálódik, a változást egy mikroprocesszor folyamatosan vizsgálja és elemzi, majd a kiértékelő egység gondoskodik a szükséges jelzésekről. A rendszer - az adott alkalmazástól függően - képes érzékelni mind a gyalogos forgalmat, mind pedig a gépjárműforgalmat.

Ezt a speciális nyomás érzékelő rendszert elsősorban közvetlenül a kerítés mellet, egymáshoz jól megtervezett távolságra süllyesztik be viszonylag közvetlenül a föld felszíne alá. Az érzékenységet úgy hangolják be a mérnökök, hogy könnyebb testű háziállatok lépéseire ne, de egy felnőtt ember lépéseire azonnal riasztást generáljon. Ezt az érzékelő rendszert olyan szélességben kell elhelyezni, hogy a behatoló személy lépéseit mindenképpen érzékelje. Télen a hirtelen lezúduló nagy havazást követően nyilvánvalóan nem tud átmenetileg működni. Vagy gyorsan el kell takarítani a vastag hóréteget, vagy átmenetileg a rendszert lekapcsolni. 

 A kültéri védelem hazánkban viszonylag kevésbé elterjedt, - magáncélokra csak elvétve használják. Nagyvállalati ingatlanok, de különösen kiemelt katonai objektumok területén viszont némileg  gyakrabban vetnek be kültéri védelmi rendszereket. Ennek oka részben a szakterületen tapasztalható tájékozatlanság, részben a relatíve magas költségek, részben pedig a viszonylag bonyolult telepítés és karbantartás.

 Az érzékelők kültéri elhelyezkedése miatt a rendszer ki van téve környezeti hatásoknak, például a fák, fű, bokrok, gaz magasságának változása és mozgása, de ezeket a dolgokat kertápolással karban lehet tartani.  A rendkívül zord időjárási körülmények azonban bezavarhatnak, - gondoljunk csak hatalmas havazásokra, vagy erős fagyokra.

Mindezen hátrányokkal és kockázatokkal szemben a kültéri védelem rendkívüli előnye, hogy a lehető legkorábban akadályt  képez, vagy jelzést ad a betörési szándékról. Az idő faktor pedig igen gyakran perdöntő jelentőségű.  Egyáltalán nem mindegy, hogy az effektív betörés előtt kiér -e a helyszínre a távfelügyeleti kivonuló szolgálat, vagy akár a rendőrség, - vagy csupán néhány perccel a megtörtént eseményt követően.

A kültéri biztonsági technológiák hatékonyságát tovább lehet fokozni élő erős védelmi megoldásokkal, legyen akár szó őrszolgálatról, vagy egyszerűen csak őrzővédő kutyák bevonásáról.

  Az igazán megbízható kültéri védelem kellően érzékeny a külső hatásokra, de viszonylag nagy biztonsággal kizárja a nem adekvát jelzéseket. Éppen ezért bátran ajánlom érdeklődők figyelmébe.

Szólj hozzá

bűnmegelőzés riasztórendszer kültéri védelem objektumvédelem magánbiztonság