2013. aug 10.

Kaszinóba vitte a befektetők pénzét

írta: steve4security12
Kaszinóba vitte a befektetők pénzét

shutterstock_119723104_800.jpgTőzsdei befektetés ígéretével több mint hétszáz embert csapott be egy szabolcsi férfi, aki mintegy 300 millió forintot csalt ki a károsultaktól. A rohodi fiatalember interneten kínált kedvező hozamú tőzsdei befektetést, jóllehet nem végzett semmiféle tőzsdei kereskedést. A szerencsétlen áldozatoktól beszedett pénzeket saját céljaira használta fel, és többnyire elkaszinózta. Az esetet a rendőrség a közelmúltban tárta fel.

Az emberi hiszékenység úgy tűnik végtelen. Egymásután értesülhetünk az átverésekről és szerencsétlen naiv emberek "kifosztásáról". Egyre inkább az a benyomásom, hogy nagyon sokan kizárólag a megérzéseikre, hallgatnak fontos pénzügyi kérdésekben. De  a legelemibb óvatosság és körültekintés is hiányzik nagyon sok kapzsi embernél. Még mindig sokan reménykednek a munka nélküli, hirtelen és csodálatos meggazdagodás mítoszában. Majd jón a keserű ébredés ebből a delériumos álomból.

Jelen írásomban a futószalagon érkező csalásokról, és szélhámosságokról szeretném megosztani gondolataimat veled kedves olvasó. 

1/ Úgy látom, hogy a társadalom széles rétegeiben rendkívül alacsony szintű a pénzügyi gazdálkodási műveltség. A pénznek olyan szerepe van egy ember ill. egy család életében mint a testünkben keringő vérnek. Vagyis a pénz létfontosságú megélhetésünk szempontjából. Szerintem már az általános iskolában kellene kezdeni a gyerekek képzését pénzügyeket illetően. De ha már valaki teljesen felkészületlen pénzügyi területen, akkor legalább tájékozódjon szakemberektől, és tanulja meg legalább a pénzügyi alapfogalmakat., mielőtt pénzügyi befektetésekre szánja el magát. Szinte hetente találkozom olyan ismerőseimmel, akik hasonló "attraktív" befektetéseikkel kapcsolatban kérik ki a véleményemet. De a reakciókból látom, hogy nem rám, hanem inkább a személyes benyomásaikra hallgatnak. "Olyan szimpatikus az a fiatalember, - az biztos nem szélhámos!" A fenti példában említett szabolcsi károsultak bármelyik tőzsdei cég papírjait is vették volna meg, ekkorát biztosan nem buktak volna. 

2/ Az internet segítségével egyre több szélhámos pillanatok alatt "fel tudja magát építeni". Az virtuális térben bármilyen kis cég, vagy akár egy szélhámos is játszi könnyedséggel tud viszonylag komoly webes vagy akár Fb-os megjelenést kialakítani. A kedvező image pedig mint tudjuk, erőssége lehet egy vállalkozásnak. Egyre több átvert személy az interneten jól felépített rendszernek dől be.

3/ A realitásérzék hiánya szintén erőteljesen szerepet játszik az áldozattá válásban. Egyes attraktív, de erőteljesen kétségesnek tűnő pénzügyi befektetési csoportok manapság is folyamatosan szedik be hiszékeny emberek millióit. Egy ismerősöm nemrég mutatta meg nekem befektetési szerződését, amely 40-50%-os hozamot "garantál" számára éves szinten. A vállalat székhelye az Egyesült államokban van. De a szerződésen már egy máltai cég neve szerepel, és egy magyar személy irt alá. Ismerősöm váltig állította, hogy nagyon megbízható cég. Még azt sem ellenőrizte vissza, hogy a máltai cég egyáltalán regisztrálva van -e Máltán, és a személy aki a szerződést jegyzi jogosult -e aláírásra. A szerződés a jogvita esetére az Egyesült Államok területét köti ki. Hiába hívtam fel a figyelmét, hogy egy tengerentúli esetleges jogvita finanszírozására talán teljes vagyona sem lenne elegendő...

4/ A vágyak és realitások keveredése, összemosódása nagyon sok személynél okoz problémát. Nem azért van fejünk, hogy a szívünkkel gondolkodjunk. Hölgyeknél különösen gyakran előfordul, hogy vágyaikat és megérzéseiket, erőteljesen összekeverik a realitásokkal. (Természetesen közel sem állítom, hogy ez minden hölgyre igaz lenne.) Jó pár ilyen típusú pénzügyi befektetési lehetőséget láttam már, ahol a belépő személynek kellene további "befektetőket" bevonnia. Ezek a teljesen elvont modellek, egy pénzügyileg tájékozatlan személynek első látásra rendkívül vonzónak tűnik. A valóságban természetesen közel sem olyan egyszerű balekokat bevonni az MLM rendszerbe.

bank_ormester.jpg

5/ A gyors meggazdagodási vágy sokak szemét elhomályosítja, kötelező óvatosságukat pedig kiiktatja. A kapzsiság, a karnyújtásnyira lévő nagy dohány beszűkíti a gondolkodásukat, és már írják is alá a szerződést.

6/ Le ne maradjak effektus! A szélhámosok többnyire azonnali döntést akarnak kicsikarni a szerencsétlen balekokból. De legalábbis azt érzékeltetik, hogy le ne maradjon a "befektető" a nagy lehetőségről. Nagyon sok szélhámosságnál tetten érhető a nyomás gyakorlás, amelynek az a célja, hogy mielőtt felocsúdna szerencsétlen áldozat az "elvarázsolt" állapotból, - hozzon döntést.

7/ Sajnálatos módon, sok pénzügyi befektetési tevékenységet végző társaság működését az állam nem kellő alapossággal felügyeli, ily módon viszonylag ellenőrizetlenül, sok esetben mindenféle szakértelem nélkül is bele vághatnak egyesek áldásos tevékenységükbe. Mindezt a hályog kovács nyugalmával teszik, és bevonzzák magukhoz a hasonló felkészületlen "befektetőket". Kibicnek semmi sem drága alapon, felelőtlen ígéretekkel kábítanak. Véleményem szerint az államnak erőteljesebb felügyelet kellene gyakorolnia az arany kereskedés, ill. mindenféle pénzügyi befektetési társaságok működése felett, - ill. minden olyan területen ahol az adófizető állampolgárok lépre mehetnek.

8/ A média sokkal többet tehetne, a kétes pénzügyi vállalkozások "leleplezését" illetően. Ezek az ügyek többnyire utólag kerülnek terítékre a sajtóban és híradásokban, és akkor se látok alaposabb elemzést egyfajta edukációt ami nagyon ráféren széles társadalmi csoportokra. Ha a sajtó oknyomozó riporterei idejekorán tájékoztatnák a lakosságot a veszélyekre, az nagyon hasznos lenne a lehúzások megelőzése céljából. 

9/ A legális pénzügyi szféra is léphetne, az egyébiránt valamilyen módon érdekeiket is sértő kétes vállalkozások visszaszorítása érdekében. Ha valamilyen módon   idejekorán felhívnák az állampolgárok figyelmet ezen szélhámosságokra, akkor talán kevesebb károsult lenne. A fent nevezett fiatalember 2010 novemberétől 2012 novemberéig hordta a befektetők pénzét a kaszinóba. Mindez senkinek sem tűnt fel 2 éven keresztül?

10 Közömbösség. Sajnos úgy látom, hogy nagyon sokan sztoikus nyugalommal figyelik az eseményeket, és a kívülállók nyugalmával értéklik a helyzetet, - általában utólag.

Van még teendő bőségesen, annak érdekében, hogy ne fordulhassanak elő ilyen arcpirító lehúzások. Lehet persze cinikusan, vagy akár szarkasztikusan elítélni a szerencsétlen károsultakat, - mert nyilvánvaló módon ők az első számú felelősei ennek a történetnek. De egyáltalán nem lehetünk büszkék a piacgazdaság eme vadhajtásaira. Tudjuk persze, hogy a piacgazdaságot valamennyiünknek tanulnunk kell. De talán az ilyen milliós nagyságrendű tanulópénz - amit a hiszékeny károsultak elszenvedtek - a rendszer szabályozási és felügyeleti hiányosságaira is felhívhatják az illetékesek figyelmét! Felhívják?

Szólj hozzá

közbiztonság bűnmegelőzés magánbiztonság