2014. feb 07.

Innovatív védelmi megoldások kis üzletek számára

írta: steve4security12
Innovatív védelmi megoldások kis üzletek számára

 

nyito_kep.jpg

Az utóbbi időszakban elsősorban a trafikok sérelmére elkövetett bűncselekmények kerültek az érdeklődés fókuszába, - pedig sok más kis üzletben, például ékszerboltokban  is követnek el rablásokat, illetve betöréseket.

Több ok miatt sem egyszerű feladat ezen üzletek optimális és hatékony védelmi rendszerének kialakítása.

Lássunk csupán két egyszerű érvet:

o A kisebb üzletek számára fajlagosan magas beruházási összeggel lehet csupán hatékony és professzionális biztonságtechnikai rendszereket felszerelni. Igen gyakran a tulajdonosok anyagi lehetőségeik miatt kénytelenek kompromisszumos megoldást választani, amely sajnos többnyire a biztonsági szint rovására megy.

o Az is nyilvánvalóan érzékelhető a bűnügyi jelentésekből, hogy a bűnözők egyre profibb és agresszívabb módszerekkel lépnek fel. Ma már az öt, tíz évvel ezelőtti úgynevezett hagyományos biztonságtechnikai megoldások nem mindig kellően hatékonyak.

Ahogyan a bűnözés folyamatosan "fejlődik", változik, ugyanúgy a vagyonvédelmi szakma is folyamatosan igyekszik lépést tartani a fejleményekkel, - sőt a profik igyekeznek lépéselőnyt szerezni.  Egyidejűleg kell gondoskodni az eladók testi épségéről, az anyagi javak és elsősorban készpénz megóvásáról, - de a biztonsági berendezésekre szánt összeg is többnyire limitált. További szempont kell legyen, hogy a védelmi berendezések könnyen kezelhetőek legyenek, illetve a berendezések kizárólag a bűnözőket riasszák el.

 blog_trafik.jpgo A rablásokat nem könnyű megelőzni, de a beléptetést ma már bármelyik kis üzletben könnyen lehet vezérelni. Egyre több üzlet és bankfiók is alkalmazza már e módszert, amely legalábbis első pillantásra nem tűnik teljesen udvarias megoldásnak, ugyanis a belépni kívánó személy néhány másodpercig kénytelen az ajtó előtt várakozni.   Egyes bankfiókokban a bejárati ajtó folyamatosan zárva van, - azt mindig a biztonsági őr nyitja manuálisan. Feltéve természetesen, ha nem egy símaszkos rabló áll fegyverrel a bejárat előtt. Más üzletek videó-kaputelefon segítségével nyitják meg az ajtót a tisztességes vásárlók számára. Természetesen az üzletekben felszerelt kamerarendszerek is átalakíthatók a beléptetés támogatása céljából. Ennyi kis "áldozatot" megér a tisztességes vásárlók részéről az ügy, ha ezzel hozzájárulhatnak a közbiztonsághoz. Nyilvánvalóan ezzel a megoldással nem garantálható egy tökéletesen biztonságos beléptetés, mert ahhoz fémérzékelő is szükséges lenne, de az egyértelműen rablásra készülő, arcukat elrejtő személyeket így ki lehet szűrni. 

blog_rejtett_kamera.jpg

o A rablások a legprofibb beléptetés esetén sem zárhatók ki tökéletesen. Vannak ugyanis olyan "arcátlan" rablók is akik abszolút nem szívbajos  módon arcukat nem elrejtve lépnek be kis üzletekbe. A hagyományosan magasan elhelyezett kamerák igen gyakran csupán kevésbé használható képeket képesek rögzíteni a gyakran eleve lehajtott fejjel fellépő bűnözőkről. Egy rejtett mini kamera amely 45%-os szögben van elhelyezve a pénztárgép mellet, igen közelről képes használható képeket rögzíteni a rabló arcáról. A rablók viselkedése ugyanis könnyűszerrel lemodellezhető. Azonnal a pénztárgép mellé lépnek és fenyegetéssel arra szólítják fel az eladót, hogy azonnal adja át nekik a bevételt. Ezek a rejtett kamerák nem 2 vagy 3 méter távolságból, hanem 60 -80 cm távolságból készítenek lényegesen jobb minőségű és látószögű felvételeket.

blog_fust.jpg

o Harmadik megoldásként egy viszonylag új megoldást kínálok, - ez pedig a füsttel történő elárasztás. Azonnal le kell szögeznem, hogy itt egy bevizsgált módszerről van szó, és a füst semmilyen egészségügyi károsodást nem okoz. Az erre vonatkozó felhívást ki is kell függeszteni az üzlet bejáratánál, - jól látható helyen.  Elsősorban bezárt üzlethelyiségekben javasoljuk felszerelését. Személyesen teszteltem a berendezést, a riasztó jelzéstől számított néhány másodperc múlva az ember csupán a saját kezét és testét látja. Aki ilyen helyzetbe kerül, az azonnal a menekülésre tud csak koncentrálni. Ez egy olyan aktív védelmi megoldás, amelyből a jövőben sokkal több és még fejlettebb eszköz kerül majd forgalomba. 

Egyre inkább innovatív és kreatív megoldások irányába fejlődik a vagyonvédelem, hogy megfelelő hatékonysággal legyen képes megelőzni a bűncselekményeket. A hagyományos riasztó- és kamerarendszerek önmagukban ma már nem feltétlenül elégségesek. A biztonsági mérnökök személyes kreativitása, leleményessége nagyon sok hozzáadott értéket jelenthet a felhasználók számára. Természetesen a mechanikai védelem fontosságáról sem szabad megfeledkezni, mert a betörők igen gyakran szinte minden ellenállás nélkül tudnak behatolni kis üzletekbe.

Vagyonőrök foglalkoztatásáról a kis üzletek szinte azonnal lemondanak. Pedig létezik olyan költséghatékony megoldás, amelyet jó szívvel tudok bárkinek ajánlani. Amennyiben legalább 10 egymáshoz közel eső üzlet tulajdonosa képes összefogni, akkor igénybe tudnak venni egy felkészült vagyonőrt, aki mindig a helyszínen tartózkodik. Random rendszerben jelenik meg a különböző üzletekben, hogy jelenlétével is demonstrálja a biztonságot.  Támadás esetén szinte másodperceken belül az adott bűncselekmény helyszínére tud sietni, hogy visszatartsa az elkövetőt a rendőrség kiérkezéséig. Egy ilyen szolgáltatásnak már eleve preventív jellege is van, és üzletenként nem kerülne többe havi 25-30 ezer forintnál. 

Szólj hozzá

biztonságérzet trafik közbiztonság bűnmegelőzés kereskedelmi vagyonvédelem objektumvédelem intelligens vagyonvédelem magánbiztonság