2014. júl 03.

Videó IQ

írta: steve4security12
Videó IQ

 

Products_Solutions_Banner.jpg

Örök kérdés, hogy lehet-e intelligens egy ember által alkotott eszköz, vagy szoftver?

Az intelligencia az ember szellemi képessége, amivel képes megoldani új és bonyolult szituációkat, egyfajta képesség, amely során képes helyes következtetéseket levonni tapasztalataiból. Az intelligencia továbbá a tanultak alkalmazásának képességét is jelenti, 

Ideális esetben a vagyonvédelmi rendszerek nem csupán megakadályozzák a betörőket a behatolásban, hanem még a kezdeti fázisban elrettentik a bűnelkövetőket. Lehetséges, hogy első pillanatra illuzórikus elvárásnak tűnik az elképzelés, pedig a tengeren túl immáron gyakorlatba átültetett technológiaként alkalmazzák. A VideoIQ rendszer intelligens tanuló szoftverrel ellátott kamerarendszer, amely a lehető legkorábbi fázisban igyekszik megelőzni a vagyon elleni bűncselekményeket. A vagyonvédelmi fejlesztések iránya világszerte az egyre intelligensebb, szinte már az ember agyával gondolkodó és szemével LÁTÓ rendszerek felé halad.

A hagyományos lakásriasztó rendszerek viszonylag magas arányban produkálnak  "téves" riasztásokat. Sajnos szakemberek is gyakran téves riasztásokról beszélnek, pedig a rendszerek többnyire nem tévednek, csupán nem adekvát jelzéseket továbbítanak. Szinte majdnem minden érzékelő típusnál előfordulhatnak nem megfelelő jelzések. Hirtelen nagy légköri változások, egy lakásba berepülő pillangó, a házunk mellet nagy sebességgel elszáguldó kamion és sok minden más is kiválthat nem megfelelő riasztásokat.

Amennyiben precízek akarunk lenni, akkor téves jelzésnek azt kell neveznünk, amikor az érzékelő meghibásodik (pl. zárlatos) és emiatt generál riasztó jelzést.  A duál vagy duplex érzékelők elvileg csökkentik a "téves" jelzések arányát, de korántsem jelenthetnek tökéletes megoldást. Tekintve manapság már a riasztó rendszerek igen magas százaléka távfelügyeleti központokhoz van csatlakoztatva, a nem megfelelő riasztások fölösleges kivonulásokat és esetenként anyagi vitákat is generálnak ügyfelek és szolgáltatók között. Éppen a fenti okok miatt egyre több igényes ügyfél keres intelligens vagyonvédelmi rendszereket, amelyek tévedésektől mentesen működnek.

 flir-webinar-image-e1382018222688.pngA hagyományos kamerarendszerek egyszerűen csak rögzítik az eseményeket, az esetleges bűncselekmények felvételeit kizárólag utólag lehet visszajátszani, amikor már nincs beavatkozási lehetőség.  Ha a betörő megfelelően álcázta magát, például símaszkkal, akkor még az azonosítása is rendkívül kétséges. Szerény véleményem szerint a csupán rögzítésre képes hagyományos videó megfigyelő rendszerek korszaka szép lassan lezárul.

Amíg tehát a hagyományos kamerarendszer - "gondolkodás nélkül" - gépiesen csak rögzít, addig   az intelligens videó megfigyelő rendszerek - mint pl. a VideoIQ - bizonyos előre beprogramozott algoritmusok alapján szinte az emberi intelligencia szintjén és azonnal reagálnak.

Az idő faktor szerepe pedig, mint az élet minden területén, itt is egyre inkább felértékelődik. 

A videó távfelügyeleti rendszerek elvileg több lehetőséget kínálnak a bűncselekmények megelőzése céljából, - de sok ügyfél esetén egyszerűen képtelenség egy teljes monitor falat folyamatosan szemmel tartani. Egyetlen harcedzett operátor sem képes hosszabb távon magas figyelmi koncentrációval felügyelni 50 vagy akár 100 kameraképet, - főleg nem egyidejűleg. Gazdasági szempontból pedig egyszerűen kivitelezhetetlen, hogy az operátor szobákban a töménytelen sok kameraképet egyidejűleg 15, 30 operátor felügyelje. Ezen rendszerek tervezése során a  tervezők a legfontosabb láncszemről, az emberről kicsit megfeledkeztek...

A VideoIQ rendszer fejlesztői arra törekedtek, hogy eleve megakadályozzák a bűnözőket a vagyon elleni bűncselekmények elkövetésében. Az intelligens tanuló szoftver minden gyanús - vagy életszerűtlen -  eseményről azonnal jelentést küld. A jelentés érkezhet a VideoIQ rendszer monitoring  központjába, vagy akár egy  másik biztonsági cég távfelügyeleti  operátori központjába  is. 

A rendszer tulajdonosa természetesen saját számítógépére vagy akár okostelefonjára is irányíthatja a jelzéseket. A szoftver automatikus üzemmódban is tud működni, és azonnal helyszíni riasztást vált ki, illetve mozgósítja a kivonuló szolgálatot, vagy akár a rendőrséget. De beállítástól függően akár okostelefonról is "be lehet szólni" a gépkocsit feltörni kívánó bűnözőnek, hogy azonnal hagyja el a helyszínt.

Különösen nagyobb rendszerek kiépítése során az is fontos szempont lehet, hogy a rendszergazda saját felhő alapú adatbázisában tárolja a videofelvételeket. A megrendelőnek tehát nem szükséges külön szerverek beállítása. 

 

A legintelligensebb emberek IQ-ja akár 130 vagy 140-es értéket is meghaladja. Egyelőre arról nincs pontos információm, hogy a VideoIQ milyen komoly szintre jutott el. Afelől azonban nincs kétségem, hogy  ma már - és főleg a jövőben - egyre intelligensebb biztonsági rendszerek közül válogathatunk! 

Intelligens és hosszú távon gondolkodó felhasználók szerény véleményem szerint már nem gondolkodnak hagyományos, régi rendszerekben. Inkább érdemes alaposan tájékozódni, és professzionális intelligens rendszereket választani.  

Szólj hozzá

biztonságérzet bűnmegelőzés távoli hozzáférés lakás védelem intelligens kamerarendszerek intelligens vagyonvédelem VIP protection magánbiztonság kutatás fejelsztés