2014. júl 25.

Hogyan védjük értéktárgyainkat a vízparton?

írta: steve4security12
Hogyan védjük értéktárgyainkat a vízparton?

A_Strand_lopas_1.jpg

Itt a kánikula, és aki teheti a vízparton hűsíti magát.
Legtöbbünk számára a vízparti nyaralás egyenlő a kikapcsolódással és a gondtalan pihenéssel, szórakozással.

Következésképpen hajlamosak vagyunk megfeledkezni a legelemibb óvintézkedésekről is.   Pedig  az elővigyázatosság az önfeledt napfürdőzés és pancsolás közben is ugyanolyan fontos, mint máskor, - sőt esetenként talán még fontosabb. Alkalmi vagy profi tolvajok sok vízparton napozó család pihenését tették már tönkre. 

Gyakran előfordul, hogy több százezer forintnyi értékeket (kamerát, útlevelet, pénzt, ékszert, iratokat – személyi igazolványt, forgalmi engedélyt, jogosítványt, bankkártyát, lakáskulcsot, kocsi kulcsot) hagynak az üdülők a vízparton, miközben boldogan csobbannak a hűsítő hullámok közé. "Biztonsági intézkedés" gyanánt törölközővel gondosan letakarják a drága cuccokat. Még óvatosabb üdülők a közelükben napozó ismeretlen személyek felé fordulnak és megkérik őket, hogy szíveskedjenek vigyázni értékeikre, amíg ők vígan fürdőznek. 

Az ellopott értékeink önmagában elronthatják a vízparti élményeinket, - de a személyi igazolványok, vagy bankkártya letiltása és pótlása, illetve a mobiltelefonban lévő telefonszámok és más adatok ismételt összegyűjtése további járulékos bosszúságokkal, tortúrával jár. 

Aki a vízparti nyaralása során szeretne lazán csak a fürdőzésre és pihenésre fókuszálni és nem óhajt közben a vízparton hagyott értékei miatt aggódni, - azoknak mellékelten vázolom tanácsaimat:

1/ Lehetőleg olyan védett partszakaszt vagy élményfürdőt válasszunk, ahol biztonságban tudhatjuk értékeinket. Vállalati üdülőkben, vagy zárt területű szállodai partszakaszokon gyakorlatilag kizárható a lopási cselekmény. Különösen igaz ez akkor, ha még térfigyelő kamerarendszer is fel van szerelve.

Ma már egyre több olyan élményfürdő van, ahol az értékeinket értékmegőrzőben hagyhatjuk hátra (pénztárcánkat és személyi igazolványunkat is), mert a belépési jogosultságot biztosító speciális műanyag karperec segítségével a büfében fizetni is tudunk. Ezzel a vízálló karpereccel tudjuk nyitni és zárni az öltözőszekrényünket, és ezzel léphetünk be az előzetesen már befizetett kényelmi szolgáltatásokra (masszázs, vagy szauna). Sőt ezzel az okos karperecet fizetőeszközként is tudjuk használni a büfében vagy étteremben, - így szükségtelen magunkkal vinnünk pénztárcánkat és bankkártyánkat. Az egyéb éttermi fogyasztásainkat távozáskor kell rendeznünk a pénztárnál. 

Nagyon sok pihenő központban és zárt strandszakaszon a szervezők előzetesen gondoskodnak biztonsági igényeinkről, - így például a napozóágyra erősítenek számkombinációs mini széfeket értéktárgyaink megóvása érdekében. 

Strand.jpg

2/ Amennyiben szabad strandot választunk, ott is jelentős különbségek vannak. Érdemes olyan biztonságosabb partszakaszt választanunk, ahol valamilyen biztonsági ellenőrzést tapasztalunk.

Talán ma még nem túlságosan jellemző, de remélhetően egyre több szabad strandon rendőrök, vagy biztonsági őrök is felügyelik a rendet.

Nagy segítséget jelent, ha értékmegőrző szolgálat működik, mert ott leadhatjuk megőrzésre azokat az értéktárgyainkat, amit biztonságban szeretnénk tudni. Minél több értéktárgyat hagyunk biztonságos helyen, annál kisebb annak esélye, hogy lopás áldozatává váljunk. (Egy táska, vagy napolaj  és törölköző eseteleges ellopása nem nagy tragédia...)

3/ Amennyiben szabad strandot választunk, úgy lehetőleg csak a legszükségesebb értékeinket vigyük magunkkal. Fölösleges a pénztárcánkat a szatyorba tennünk, mert nagyjából előre kikalkulálhatjuk  a fagylalt, a sör és más fogyasztásaink összegét. Talán a drágább okostelefonokat és tableteket is lehetne néhány óráig pihentetni és vagy otthon hagyni, vagy akár a parkoló kocsiban a csomagtartóba zárni. A bankkártyánkat pedig már csak azért se vigyük magunkkal, mert azzal általában nem lehet vízparti büfékben fizetni. Kis előreszervezéssel megoldhatjuk, hogy ne kelljen értéktárgyaink miatt aggódnunk, vagy a vízből folyamatosan szemmel tartanunk cuccainkat.

4/ Egyszer s mindenkorra felejtsük el a azokat a békésebb időkből itt maradt technikákat, hogy törölközővel letakarjuk értékeinket és máris rohanunk a vízbe. Ez hasonló szintű megoldás ahhoz, mint amikor a strucc félelmében földbe dugja a fejét. Eltakarjuk ugyan a fürkész szemek elől az érékeink közvetlen látványát. De ne reménykedjünk ennek a "megoldásnak" a hatékonyságában.

Fokozhatjuk még az amatőr "megoldást" azzal a "technikával" is, hogy a mellettünk napozó - egyébként ismeretlen - strandolókat kérjük meg egy kedves mosollyal, hogy "nézzenek már rá" a hátrahagyott értékeinkre.

 Olyan trükköket is kifejlesztettek már egyesek, hogy üres axe dezodor dobozba rejtik értékeiket, pénzüket és bankkártyájukat. Ezzel csupán az a baj, hogy ezt már a tolvajok is ismerik. Lehet, hogy több mint a semmi, de messze nem ideális megoldás.

5/ Lehetséges, hogy kicsit szokatlannak tűnik az ötlet, de manapság már kaphatóak olyan vízálló övtáskák, amibe minden szükséges  értékünket beletehetjük és a vízbe is magunkkal vihetjük. Pénztárcánkat, kocsikulcsunkat és akár mobiltelefonunkat is vízmentesen lezárhatjuk és derekunkra erősítve magunkkal vihetjük. Ez különösen olyan vadregényes vízpartokon lehet rendkívül hasznos eszköz, ahol nem áll rendelkezésre értékmegőrző. 

Egy ilyen övtáska beszerzése még 3000 forintba sem kerül, - viszont egy percig sem kell a tulajdonosának aggódnia mobiltelefonja vagy pénztárcája miatt.

 

 6/ Nem feltétlenül a strandon kell a legmárkásabb táskákkal villognunk, - persze megtehetjük. Mindenesetre azzal számolnunk kell, hogy a roppant drága márkás táskák nemcsak a hódolók figyelmét keltik fel, hanem az alakalmi tolvajok is erre utaznak. Az más kérdés, hogy a márkás táskában talál-e a tolvaj készpénzt, vagy mobiltelefont. De ha már mindenképpen drága táska van nálunk, azt valóban takarjuk el törölközővel... 

De van aki security feliratú pólóval, vagy vagyonőrök és rendőrök által használt láthatósági mellénnyel igyekszik távol tartani a tolvajokat. 

Speciális fix tárgyhoz rögzíthető biztonságos táskák is beszerezhetők internetes web áruházakban, amelyet akár egy fémoszlophoz vagy fához is erősíthetünk.

7/ Érdemes olyan partszakaszra letelepednünk, ahol csónakot, vagy windsurf-öt kölcsönöznek, vagy akár büfék környezetében. Valamelyest nagyobb rizikó a tolvajok számára a lopás, ha annak szemtanúja is van. Elvileg ismeretlen személyeket is megkérhetünk arra, hogy vigyázzanak értékeinkre. Mindezt kicsit aggódva írom le, mert ez a megoldás általános gyakorlat több nyugati országban, ahol sokkal fejlettebb a társadalmi szolidaritás, és mindez a mindennapi kultúra része. Ha már megkérünk valaki ismeretlent, akkor legalább előtte mutatkozzunk be és egy kicsit beszélgessünk velük. Ajánljuk fel mi is a segítségünket. (Ez persze egy közel sem tökéletes megoldás, de adott esetben több mint semmi!)

ultimate-beach-towel_maroon-hibiscus_hidden-zippered-storage-pocket.jpg8/ Hallgassunk megérzéseinkre. Ha az adott helyen rossz érzéseink támadnak, mert valaki furcsán, gyanúsan nézett felénk, - ne habozzunk, azonnal "költözzünk" át másik területre, ahol nagyobb biztonságban érezzük magunkat.

9/ Ha már kénytelenek voltunk vízparton hagyni értéktárgyainkat, úgy rendszeres időközök szerint térjünk vissza oda és ellenőrizzük le, hogy minden rendben van-e. Ne feledjük, hogy a tolvajok többnyire azokat az értéktárgyakat lopják el, amelyeket gazdáik huzamosabb ideig "parlagon" hagynak. 

10/ Legjobb megoldás, ha nagy társaságban megyünk le a strandra, akár rokonokkal, családtagokkal, akár barátokkal és valaki mindig "őrségben" marad és felügyeli az értékeinket. Lehet, hogy ez egy kicsit katonás megoldás, - de működik. Csupán azt kell megoldanunk, hogy valamilyen méltányos rendszerben váltsuk egymást az értéktárgyaink felügyelete közben. Csak közben el ne aludjunk a nagy forróságban, - mert az szintén meglepetéseket okozhat.

A fenti tanácsaimat különösen a kisgyerekes szülők figyelmébe ajánlom, hiszen a csöppségek felügyelete önmagában nem kis feladat. Roppant nehezen kivitelezhető, ha a gyerekekre is figyelni kell, miközben fél szemmel folyton a parton lévő értéktárgyainkat vizslatjuk. Nyilvánvaló módon, szemünk fényeire mindennél jobban kell vigyáznunk, épp emiatt tartom különösen fontosnak, hogy értéktárgyainkra lehetőleg ne kelljen koncentrálnunk. Apropó gyerekek. Egyik ismerősön, a kis gyerekei napozó sapkájára és még karjára is ráírja mindig anyu vagy apu mobil telefonszámát, - arra az esetre ha a gyerek véletlenül eltűnne a strandon a nagy tömegben...

A szabadság, nyaralás ideje alatt se feledkezzünk  meg az egészséges óvatosságról, a kellő elővigyázatosságról!  Az alapvető biztonsági szabályokat akkor is be kell tartanunk, ha egyébiránt teljesen jogosan pihenni és kikapcsolódni akarunk. Ráadásul akkor tudunk teljesen kikapcsolódni és pihenni, ha eszünkbe se jut értékeink megóvása, - mert azokat már előzetesen biztonságba helyeztük!

Szólj hozzá

biztonságérzet közbiztonság bűnmegelőzés humán kockázatok veszélyforrások magánbiztonság