2013. jún 23.

Hurrá nyaralunk!

írta: steve4security12
Hurrá nyaralunk!

 

http://picasion.com/i/1UI49/

Elkezdődött a nyaralási szezon - de egyúttal ilyenkor a betörők is akcióba lépnek. Érdemes tehát nyaralás előtt sok minden más mellett otthonunk védelmét is végiggondolnunk. A betörőknek ugyanis egyik kedvenc célpontja az üresen hagyott ingatlan. Télen a nyaralókat, nyáron pedig a nyaralás miatt üresen maradt lakásokat veszik célba. Annyit célszerű lenne elérnünk, hogy legalább ne könnyítsük meg a dolgukat. Az egyre gátlástalanabb és vakmerőbb bűnözők többnyire ugyanis a könnyű zsákmányra pályáznak. Írásomban igyekszem összefoglalni a leggyakoribb nyaralás előtti teendőket annak érdekében, hogy a jól megérdemelt szabadságunkat követően ne a feldúlt és kifosztott otthonunkba térjünk vissza.

1/ Ne tegyük közzé előzetesen nyaralási terveinket a Facebookon és más közösségi oldalakon. Minél több ismerősünkkel, szomszédunkkal, kollégánkkal megosszuk előzetesen hogy hová készülünk - annál nagyobb eséllyel juthat el az információ bűnözői körökhöz.  A nyaraláson készült fotókat pedig egy-két hét csúszással is megoszthatjuk az ismerőseinkkel. Nagyon menő és trendi szokás lett - különösen fiatalok körében megváltoztatni a mobil telefon hangrögzítő üzenetét, mely mindenkivel tudatja, hogy szabadságra ment az illető, és majd csak két hét múlva válaszol a hívásokra. Ezek aranyos üzenetek, de elegendő csupán egy barát, aki ezt elmeséli egy kocsmában egy sörözés közben... Még olyan látszólag apróságnak tűnő dolgokra is érdemes odafigyelni, hogy az indulás előtti bepakolást az autóba a lehető legdiszkrétebb módon végezzük el, kerülve mindenféle felhajtást.

2/ Érdemes megszerveznünk otthonunk felügyeletét legalább olyan szinten, hogy valaki rendszeresen kiürítse a postaládánkat,  és a legszükségesebb teendőket ellássa. A Szomszédok Egymásért mozgalomnak pont ez a lényege. A bizalmi viszonyban lévő szomszédok kölcsönösen segítik egymást, és szemmel tartják a szomszédjuk lakását is.  Az is megoldás lehet, ha egy megbízható rokont vagy barátot kérünk meg arra, hogy ideiglenesen vegye át a "házfelügyelő" szerepkört. Magánbiztonsági társaságokat is fel lehet kérni arra, hogy bizonyos időszakonként járőrözéssel felügyeljék otthonunkat. Sok nyugati országban az állampolgárok a nyaralásuk előtt a rendőrséget is értesítik. Nem tudok róla, hogy ez nálunk működne, de megnyugtató lenne. Akik megbíznak a polgárőrségben, vagy más közbiztonsági szervezetekben úgy azokat is értesíthetik elutazás előtt. Bárkit is kérünk fel otthonunk szemmel tartására, ne feledjük megadni mobil elérhetőségünket, ha bármilyen szokatlan vagy rendkívüli helyzet adódna.

shutterstock_58751371_800.jpg

3/ Szakemberek segítségével be lehet állítani olyan elektronikus vezérléseket, amelyek olyan hatást keltenek kívülállók számára, mintha otthon lennénk.  A vezérlés föl-le kapcsolja a világítást, akár az esti órákban a TV-t is bekapcsolja. Arra kell azonban figyelni, hogy a rendszer életszerűen, vagyis ne mechanikusan ismétlődve kapcsolgassa a villanyt.  A modern biztonsági redőnyöknél ez a funkció eleve adott,  vagyis be lehet állítani, hogy a redőny kora reggel hány órakor húzódik fel, és este hány órakor záródik le. Ezeket is lehet életszerűen naponként különböző időpontokra programozni. Természetesen aki nem akarja, hogy bárki is belásson távollétében a lakásába, az a redőnyöket teljesen leengedheti. (Ennek persze megint lehet  egy üzenet értéke ...)

4/ Mielőtt elindulunk a várva várt nyaralásra, minden ajtót, nyílászárót alaposan zárjunk be. Alaposan nézzünk körbe - egy betörő szemszögéből szemrevételezve mindent. Ne feledjük, hogy néha egy nyitva hagyott garázs- vagy pince szellőző nyílás is elegendő lehet a vékony és filigrán betörőknek.   Inkább öt perc alapos ellenőrző szemle, mint később napokig tartó depresszió a betörés miatt. A riasztórendszerek beélesítését se feledjük el.

5/ Ha nincs kiépített riasztórendszerünk és még van némi időnk a nyaralásig, akkor egy ideiglenes riasztórendszert is rendelhetünk a két hetes távollétünkre. Ez lényegesen olcsóbb egy komoly rendszernél - következésképpen hatékonysága is kisebb - de sokkal többet ér a semminél. 

6/ Se a lábtörlő alatt, se pedig a lakáson belül a kredencen ne hagyjunk hátra tartalék kulcsokat. De nagyobb értékű készpénzt és ékszereket se hagyjunk otthon. Ha van az otthonunkban biztonságos széf - az lehet megoldás. De banki trezor fiókokat is lehet bérelni, ahol biztonságosan elhelyezhetjük nagyobb értékeinket és tartalék kulcsainkat.

7/  Családi házak esetén nagyon hasznos megoldás a mozgásérzékelővel kombinált világítótestek telepítése. Amint bárki közelit a házunkhoz, ezek bekapcsolnak és egy előre beállított időpontig - például 5 percig - nappali fényt produkálnak. A betörők ezt nagyon nem szeretik, mert inkább a sötétben érzik biztonságban magukat.  A nyaralás előtt ilyen rendszerek telepítése viszonylag gyorsan kivitelezhető.

8/ Családi házunkat nagyszerűen megvédi a hűséges házőrző kutyánk - de ellátásáról  előre gondoskodnunk  kell. Lakáson belül nem ajánlatos hátrahagyni kutyát, mert az kockázatos. Viszont érdemes olyan riasztó szettet vásárolni, amely nyitásérzékelővel kombinálva elképesztően veszélyes kutya hangot produkál. Az ajtón kívülről szinte képtelenség megállapítani, hogy nem egy élő felhergelt kutya ugat bent egyre hevesebben.

9/ Manapság már az okos telefonok segítségével bármikor ellenőrizhetjük a riasztórendszerünk állapotát, és amennyiben kamerarendszer is fel van szerelve otthonunkban vagy üzletünkben, akkor bármikor haza is nézhetünk.  Ez a megoldás alapvetően nem a biztonságunkat, hanem a biztonságérzetünket erősíti. A nyaralásunk alatt pedig nagyon jó, ha a biztonságérzetünk is rendben van.  

10/ Aki megengedheti magának, nyaralása előtt hívjon biztonsági szakembert, aki auditálja a védelmi rendszert, és az esetleges kockázatokat azonnal el tudja hárítani. Azért is érdemes külső tapasztalt szakembert bevonnunk, mert ő objektíven képes látni azt, amit mi nem. Emlékeztetném valamennyiünket Jézus egyik legismertebb mondására: "Más szemében meglátja a szálkát, a magáéban a gerendát sem veszi észre!" Nálunk úgy tűnik, mindenki ért a vagyonvédelemhez. Egyelőre csupán azok a fránya bűnügyi statisztikák nem igazolják vissza ezt a tételt.

A nyaralást szinte valamennyien kitörő, sőt eufórikus örömmel várjuk, és hajlamosak vagyunk az ilyen kényelmetlen gondolatokat mint vagyonvédelem, biztonságtechnika kizárni az agyunkból. Pedig otthonunk védelméről ilyenkor fokozottabban kell gondoskodnunk, mert közismert módon a bűnözők már a rajtvonalnál állnak. Ne legyenek illúzióink, bármikor bármelyikünk a célkeresztbe kerülhet. Sőt ahogyan erről korábbi írásaimban írtam, a bűnözők a jelek szerint egyre vakmerőbbé és gátlástalanabbá válnak.  Éppen ezért alaposan elemezzük otthonunk védelmi rendszerét, hogy az eufóriából nehogy depressziós állapotba  zuhanjunk, amikor hazaérünk a jó megérdemelt nyaralásunkról! Ja és a nagy készülődésben nehogy valamelyik gyereket véletlenül otthon felejtsük, mint ahogyan  azt   a "Reszkessetek betörők" című filmben láthattuk.

Szólj hozzá

biztonságérzet közbiztonság biztonsági ajtó riasztórendszer lakás védelem mechanikai védelem magánbiztonság