2013. jan 15.

Maszk

írta: steve4security12
Maszk

shutterstock_120938740 [Converted].jpg

Nem mindenki az, akinek látszik. Ezt a keserű tanulságot szerintem már sokan és sokszor levontuk. Időnként az elbűvölő mosoly mögött egy hideg racionális személyiség lapul, aki csak arra vár, hogy hol tud minket átvágni, és főleg lehúzni. Amint a kígyó is igyekszik elbűvölni áldozatát, a nagystílű szélhámosok is szinte káprázatos meggyőző erővel "ejtik el áldozatukat". Azért sikeresek gyakran, mert visszaélnek az emberi hiszékenységgel és naivitással. Szinte valamennyien hajlamosak vagyunk - legalábbis időnként - nem azt látni, ami a valóság, hanem azt amit szeretnénk látni. Néha a lelkünk "felülírja" a valóságot. Ezt használja ki nagyon sok embertársunk kíméletlenül.

Úgy tűnik, szinte valamennyien áldozatául esünk kisebb-nagyobb mértékben szélhámosok gátlástalanságának.Valahogy hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy velünk ez nem fordulhat elő. Van, akitől csak kölcsön kérnek egy kisebb összeget, amit aztán nem kap vissza.  Van, akit egy kecsegtető vállalkozásba szerveznek be átveréssel, amelyben aztán milliókat veszít. Az elmúlt évek alatt nagyon sok olyan emberrel találkoztam, akit súlyosan megkárosítottak és átvágtak.Sokuknak az egzisztenciája és egészsége is ráment az átverésre. Mentálisan sem könnyű feldolgozni, hogy szélhámosok áldozatai lettünk..

shutterstock_116005831_800.jpg

Az egyik megrendelőnk építőipari vállalkozó volt, aki egy külföldi projekt társaságtól kapott megrendelést egy társasház felépítésére. Nem tűnt fel neki, hogy a projekt társaság frissen alakult, és minimális törzstőkével rendelkezett. Nagyon örült a megrendelésnek, és nagy lelkesedéssel kezdtek bele a kivitelezésbe. Az sem tűnt fel neki, hogy nagyon szigorú a szerződése, hiszen a megrendelő szinte bármilyen műszaki kifogás miatt nagyon magas összegeket visszatarthatott. Eleve  a szerződés szerint a projekt társaság csupán a készre átadást követően lett volna köteles utalni a szerződés szerinti  kialkudott közel 1 milliárd forint több mint felét. A naiv építőipari vállalkozó a feladatra koncentrált, - ráadásul ő is szakipari alvállalkozókat vont be a kivitelezésbe.
 A projekt társaság igazgatója menet közben internetes web oldalán elkezdte értékesíteni a lakásokat. Miközben az építőipari kivitelező még a szerződés szerint neki járó összeg csupán mintegy 40%-át kaphatta meg, a projekt társaság gyakorlatilag a társasházat "lábon eladta", majd váratlanul eltűnt.

Az építőipari vállalkozó közel fél milliárd forintnyi összegtől esett el - de a helyzet még ennél is drámaibbá vált. Tekintve ő is bevont szakipari alvállalkozásokat - mint villanyszerelő, víz- gáz szerelő - ő sem tudott nekik fizetni. A projekt társaság vezetője "felszívódott", a szakipari alvállalkozók ügyfelünket vonták kérdőre meglehetősen arrogáns stílusban. Életveszélyesen megfenyegették és szinte folyamatosan zaklatták, hiszen ők sem tudták munkásaik több hónapos elmaradt munkabérét kifizetni.  Mindeközben a projekt társaság "leleményes" igazgatója egy olyan országba távozott, amely országgal hazánknak nincs kiadatási egyezménye.

Természetesen számtalan ilyen történetet hallhatunk szinte naponta. Érdemes tehát végig gondolnunk, hogy miért is esnek olyan sokan szálhámosok áldozataivá. Az egyik első dolog a hiszékenység és naivitás. A másik tényező a hatalmas nyereségvágy, vagy bármilyen más nagyon vonzó "kísértés" kilátásba helyezése, amely gyakran szinte kikapcsolja az agyat. Amennyiben ez az építőipari vállalkozó nem az események után keres meg engem, hogy céginformációt kérjen a "felszívódott" projekt társaságról, hanem a szerződés aláírása előtt- akkor nagy valószínűséggel megúszhatta volna ezt durva "lehúzást".

Még manapság is hallok olyan naiv megjegyzéseket, - esetenként olyanoktól is akik egyébiránt a vagyonvédelem területén dolgoznak - hogy XY biztosan nagyon gazdag lehet, mert látszik a stílusán és öltözködésén - és hát nagyon elegáns autóval jár. Nemrég olvastam egy könyvben, hogy háromféle ember van:

o Az első típus a saját hibájából sem tanul.
o A második típus a saját hibájából legalább tanul.
o Az igazán profi - mások hibájából tanul!

Kedves Olvasó! Lehet választani...

Szólj hozzá

szélhámosság közbiztonság védd magad humán kockázatok veszélyforrások magánbiztonság