2013. ápr 27.

Hogyan védjük lakásunkat?

írta: steve4security12
Hogyan védjük lakásunkat?

shutterstock_58751371_1.jpgEgy lakásért, egy hétvégi házért, de különösen egy kertes családi házért nagyon keményen meg kell dolgoznunk,- akár hosszú éveken keresztül. Ugyanez igaz berendezési tárgyainkra, pénzünkre és egyéb értékeinkre is. Nagyon körültekintően kell tehát megszerveznünk javaink megóvását, mert sokan csak a kedvező pillanatra várnak, hogy "megszabadítsanak"minket azoktól. A bűnözők között is egyre több profi van, és egyre felkészültebb módszerekkel készülnek megszabadítani minket értékeinktől. De a vagyonvédelem is egyre komolyabb szakmává válik - érdemes tehát komoly vagyonvédelmi céget megbízni.

Otthonunkban  nem az értéktárgyak, a plazma TV és a rejtett széfben elhelyezett megtakarításaink (ha még vannak egyáltalán) jelentik kizárólag az értéket. Gyerekeink játékai, személyes irataink, a nagypapától örökölt  csecsebecsék mind-mind felbecsülhetetlen értéket jelentenek számunkra. A családi fészek egy rejtett menedék ebben a pörgős világban. Családunk nyugalmáért és békéjéért - lelki harmóniánkért -  pedig mindent meg kell tennünk.

Mit tehetünk? A lehető legkörültekintőbben alakítsuk ki a biztonsági komfortzónánkat. Mint minden területen itt is rendszerben kell gondolkodnunk, mert alrendszerekből állhat össze családunk nyugalma, a vagyonvédelem rendszere:

shutterstock_120644791_800.jpg1/ Mechanikai védelem. Biztonsági ajtó, biztonsági üveg és fólia, biztonsági redőny, (akár rács) kerítés. Széf(Akár speciális biztonsági szoba kialakítása). Ez az első és legfontosabb lépés a védelmi rendszerben. A mechanikai védelem feladata a kellő és hatékony fizikai ellenállás biztosítása a betörőkkel szemben. Sokan idegenkednek a rácsoktól, mert egyfajta börtön- érzést vált ki belőlük. Pedig amint a mellékelt fotón is látható, azért viszonylag elegáns megoldások is léteznek. Rácsok kiváltására kiválóan alkalmas a biztonsági fólia.

2/ Elektronikus rendszerek. Ez lehet betörésjelző- és/vagy kamera rendszer,   távfelügyeleti szolgáltatás is. Ezen rendszerek célja a hatékony detektálás, rögzítés és riasztó jelzések kiváltása  ill. továbbítása. Tisztán kell látnunk, hogy ezek a rendszerek önmagukban nem feltétlenül állítják meg a betörőket, de  képesek megzavarni vagy elbizonytalanítani. Sok esetben nem is próbálkoznak olyan lakással, ahol riasztórendszer van felszerelve,  mások azonnal elrohannak, ha megszólal a riasztó. Bárkitől is rendelünk elektronikus jelzőrendszert, mindenképpen ragaszkodjunk egy pontos és alapos tervdokumentációhoz, amely alapján a rendszer bármikor javítható.Lásd erről a témakörről "Riasztó" tervek- és dokumentációk c. írásomat. Nem árt továbbá tudnunk, hogy az intelligens riasztórendszereknek kell a mi mindennapi életünket szolgálnia - nem pedig fordítva. Sok mérnök ember kényelmi szempontokból beltéri riasztórendszereket tervez, pedig a riasztóknak ideálisan már akkor kell jelezni, amikor a betörő bemászott a kerítésen. Ha riasztó csupán akkor jelez, amikor már a betörő a "spájzban van"  - az kicsit problémás...

3/ Élőerős védelem. Nyilvánvaló, hogy éjjel-nappal nem őrizhetjük lakásunkat, jóllehet egyre több tehetősebb magánszemély rendel őrszolgálatot a családi háza védelmére. Vannak akik úgy szervezik meg az életüket és értékeik védelmét, hogy a családból valaki mindig otthon tartózkodik.  Sokan tartanak kutyát, aki remek házőrző lehet-főleg ha megfelelően ki van képezve feladatára. Mindenesetre ha megoldható, célszerű ha valaki mindig otthon tartózkodik.

4/ Kockázatkezelési ismeretek! Aki szeret feltűnősködni és eljátszani a nagymenőt ne csodálkozzon, ha a nagy sikerre való tekintettel hívatlan vendégek is felkeresik! Életmódunk optimális megszervezése vagyonvédelmi szempontból is egyre fontosabbá válik  - hogy ne legyünk áldozatok. Csak egyetlen példa: Néhány éve még azt javasolták a szakemberek, hogy amíg szabadságon vagyunk, üríttessük ki a postaládánkat. Ma már ott tartunk, hogy a Facebookon  közlik a lelkes posztolók, hogy éppen hol nyaralnak. Fotókat töltenek fel, de Google places segítségével pontos koordinátákat is megadnak magukról. A dolog szépséghibája, hogy esetenként ezt illetéktelen személyek is láthatják! Ha bárkit óvatlanul beengedünk lakásunkba, ha minden lépésünket megosztjuk az ismerőseinkkel a Facebookon, szép lassan a kockázati kitettségünk is növekszik... Széleskörű taktikai és pszichológiai lehetőségek is rendelkezésünkre állnak a lakásunk hatékony védelme érdekében. (Blog oldalamon ezek tematikusan rendezve megtalálhatók.)

A lakásunk hatékony védelmi rendszerének kialakításához, és a védelmi színt folyamatos fenntartásához mind a 4 fenti pont összehangolt rendszerére van szűkség. Önmagában egyik megoldás sem jelent teljeskörű védelmet. 

Több körültekintést javaslok valamennyiüknek, és forduljunk szakértőkhöz! Szerény véleményem szerint amikor értékeink megóvásáról van szó, nem érdemes kockáztatni! Gondolom ebben valamennyien egyetértünk! A vagyonvédelem ma már egy nagyon komoly szakma, mely rendkívül sok tudást és tapasztalatot igényel.  

Szólj hozzá

biztonságtechnika kamerarendszer lakásriasztó lakás védelem objektumvédelem mechanikai védelem magánbiztonság behatolás elleni védelem