2014. jún 15.

A betörők is készülnek a nyaralásra

írta: steve4security12
A betörők is készülnek a nyaralásra

best-home-security-system.jpg

Elkezdődött a nyaralási szezon - és miközben mi már a balatoni hullámokat szeljük lelki szemeinkkel, eközben a betörők ugyanolyan lelkesen készülnek hátrahagyott lakásunk kifosztására.

Az utazási program összeállítása mellet, érdemes tehát otthonunk védelmét is még egyszer alaposan átgondolnunk. A betörőknek ugyanis egyik kedvenc célpontja az üresen hagyott ingatlan.  Azt minimum el kell érnünk, hogy legalább ne könnyítsük meg a dolgukat. Az egyre gátlástalanabb és vakmerőbb bűnözők többnyire ugyanis a könnyű zsákmányra pályáznak. Írásomban igyekszem összefoglalni a leggyakoribb nyaralás előtti teendőket annak érdekében, hogy a jól megérdemelt szabadságunkat igazi gondtalan pihenéssel tölthessük. Ha minden tőlünk telhetőt megtettünk/ teszünk otthonunk védelme érdekében akkor vélhetően nem a feltört bejárati ajtó látvány vár minket mikor hazatérünk.

1/ Ne tegyük közzé előzetesen nyaralási terveinket a Facebookon és más közösségi oldalakon. Minél több ismerősünkkel, szomszédunkkal, kollégánkkal megosszuk előzetesen hogy hová készülünk - annál nagyobb eséllyel juthat el az információ bűnözői körökhöz.  A nyaraláson készült fotókat pedig egy-két hét csúszással is megoszthatjuk az ismerőseinkkel. Ne azokat a sztárokat utánozzuk, akiknek egyébiránt profi riasztó rendszer és éjjel nappali biztonsági szolgálat felügyeli hátrahagyott luxus lakásukat.

 Nagyon menő és trendi szokás lett - különösen fiatalok körében megváltoztatni a mobil telefon hangrögzítő üzenetét, mely mindenkivel tudatja, hogy szabadságra ment az illető, és majd csak két hét múlva válaszol a hívásokra. Ezek aranyos üzenetek, de elegendő csupán egy barát, aki ezt elmeséli egy kocsmában egy sörözés közben... Még olyan látszólag apróságnak tűnő dolgokra is érdemes odafigyelni, hogy az indulás előtti bepakolást az autóba a lehető legdiszkrétebb módon végezzük el, kerülve mindenféle feltűnést. 

 2/ Igyekezzünk  egy betörő fejével gondolkodva felmérni otthonunk esetleges gyenge pontjait. Vizsgáljuk át alaposan a nyílászárókat, hogy megfelelően zárnak -e. Különösen a bejárati ajtó szilárdságát és stabilitását ellenőrizzük le. Ha van riasztó rendszerünk, azt teszteljük le,(vagy teszteltessük le) hogy működik-e. Ha találtunk gyenge pontot, azt mindenképpen hárítsuk el még a szabadság előtt. 

village-defense-neighbourhood-watch-v2-2.jpg3/ Ne hagyjunk hátra árulkodó jeleket, mint megtelt postaláda, kiürítetlen kuka, és ápolatlan kert. Érdemes megszerveznünk otthonunk felügyeletét legalább olyan szinten, hogy valaki rendszeresen kiürítse a postaládánkat,  és a legszükségesebb teendőket ellássa. A Szomszédok Egymásért Mozgalomnak pont ez a lényege. Ma már ez a tradicionális mozgalom is halad a korral, és az egyes tagok elektronikus rendszerhez csatlakozva felügyelhetik egymás ingatlanait. Az un. riasztási körhöz természetesen csak azok vannak hozzáadva akiket a tagok arra felhatalmaztak. A VillageDefence szerintem egy nagyszerű és követendő kezdeményezés. 

A bizalmi viszonyban lévő szomszédok kölcsönösen segítik egymást, és szemmel tartják a szomszédjuk lakását is.  Az is megoldás lehet, ha egy megbízható rokont vagy barátot kérünk meg arra, hogy ideiglenesen vegye át a "házfelügyelő" szerepkört.

Magánbiztonsági társaságokat is fel lehet kérni arra, hogy bizonyos időszakonként járőrözéssel felügyeljék otthonunkat. Sok nyugati országban az állampolgárok a nyaralásuk előtt a rendőrséget is értesítik. Nem tudok róla, hogy ez nálunk működne, de megnyugtató lenne. Akik megbíznak a polgárőrségben, vagy más közbiztonsági szervezetekben úgy azokat is értesíthetik elutazás előtt. Bárkit is kérünk fel otthonunk szemmel tartására, ne feledjük megadni mobil elérhetőségünket, ha bármilyen szokatlan vagy rendkívüli helyzet adódna.

4/ Szakemberek segítségével be lehet állítani olyan elektronikus vezérléseket, amelyek olyan hatást keltenek kívülállók számára, mintha otthon lennénk.  A vezérlés föl-le kapcsolja a világítást, akár az esti órákban a TV-t is bekapcsolja. Arra kell azonban figyelni, hogy a rendszer életszerűen, vagyis ne mechanikusan ismétlődve kapcsolgassa a villanyt.  A modern biztonsági redőnyöknél ez a funkció eleve adott,  vagyis be lehet állítani, hogy a redőny kora reggel hány órakor húzódik fel, és este hány órakor záródik le. Ezeket is lehet életszerűen naponként különböző időpontokra programozni. Természetesen aki nem akarja, hogy bárki is belásson távollétében a lakásába, az a redőnyöket teljesen leengedheti. (Ennek persze megint lehet  egy üzenet értéke . 

5/ Mielőtt elindulunk a várva várt nyaralásra, minden ajtót, nyílászárót alaposan zárjunk be. Alaposan nézzünk körbe - egy betörő szemszögéből szemrevételezve mindent. Ne feledjük, hogy néha egy nyitva hagyott garázs- vagy pince szellőző nyílás is elegendő lehet a vékony és filigrán betörőknek.   Inkább öt perc alapos ellenőrző szemle, mint később napokig tartó depresszió a betörés miatt. A riasztórendszerek beélesítését se feledjük el.

Ha már nincs időnk - vagy akár pénzügyi forrásunk is véges - akkor még mindig lehetőségünk van egy kis barkácsolással megerősíteni lakásunk mechanikai védelmi rendszerét. Viszonylag elegáns megoldás a The Door Club Home Security Lock, amely webshopból megrendelhető 6612 Ft-ért. Jelentős mértékben megerősíti a bejárati ajtót, - ha egyelőre nincs még fémtokos biztonsági ajtó felszerelve. 

6/ Ha nincs kiépített riasztórendszerünk és még van némi időnk a nyaralásig, akkor egy ideiglenes riasztórendszert is rendelhetünk a két hetes távollétünkre. Ez lényegesen olcsóbb egy komoly rendszernél - következésképpen hatékonysága is kisebb - de sokkal többet ér a semminél. Ha valamilyen jártassággal rendelkezünk technikai területen akkor egy un. DIY rendszert is rendelhetünk és telepíthetünk mi magunk is gyakorlatilag percek alatt.

 koormat_46.png7/ Se a lábtörlő alatt, se pedig a lakáson belül a kredencen ne hagyjunk hátra tartalék kulcsokat. De nagyobb értékű készpénzt és ékszereket se hagyjunk otthon. Ha van az otthonunkban biztonságos széf - az lehet megoldás. De banki trezor fiókokat is lehet bérelni, ahol biztonságosan elhelyezhetjük nagyobb értékeinket és tartalék kulcsainkat.

8/  Családi házak esetén nagyon hasznos megoldás a mozgásérzékelővel kombinált világítótestek telepítése. Amint bárki közelit a házunkhoz, ezek bekapcsolnak és egy előre beállított időpontig - például 5 percig - nappali fényt produkálnak. A betörők ezt nagyon nem szeretik, mert inkább a sötétben érzik biztonságban magukat.  A nyaralás előtt ilyen rendszerek telepítése viszonylag gyorsan kivitelezhető.

9/ Családi házunkat megvédi hűséges házőrző kutyánk - de ellátásáról  előre gondoskodnunk  kell. Lakáson belül nem ajánlatos  kutyát egyedül hátrahagyni, mert az kockázatos. Viszont érdemes olyan riasztót vásárolnunk, amely nyitásérzékelővel kombinálva  veszélyes kutya hangot produkál. Az ajtón kívülről nem lehet megállapítani, hogy nem egy élő felhergelt kutya ugat bent. 

hs.jpg10/ Manapság már  okostelefonok segítségével bármikor ellenőrizhetjük a riasztórendszerünk állapotát, és amennyiben kamerarendszer is fel van szerelve otthonunkban vagy üzletünkben, akkor bármikor haza is nézhetünk. Számtalan kifejezetten olyan mobil kamerarendszer is rendelhető ma már az interneten, amelyet bárki könnyedén beüzemelhet. Nemrég adtam hírt a Canary nevű egyre népszerűbb tanuló kamerarendszerről.  Ez a megoldás alapvetően nem a biztonságunkat, hanem a biztonságérzetünket erősíti. A nyaralásunk alatt pedig nagyon jó, ha a biztonságérzetünk is rendben van.  

11/ Ha már végképp kevés időnk van védelmi intézkedésekre akkor legalább helyezzünk ki a kerítésre vagy a bejárati ajtóra egy figyelmeztető táblát, amely riasztóként hat a betörőkre. Felhívhatjuk a figyelmet arra, hogy "A kutya harap!" vagy "Riasztó berendezéssel védett terület". Bármilyen meglepő ezek a figyelemfelkeltő és pszichológiai hatású táblák még a legelvetemültebb bűnözőkre is hatnak.

12/ Aki megengedheti magának, nyaralása előtt hívjon biztonsági szakembert, aki auditálja a védelmi rendszert, és az esetleges kockázatokat azonnal el tudja hárítani. Valamennyiünkre jellemző legalább egy kicsit az un. "üzemi vakság" - vagyis egyfajta szubjektivitás. Ezért is érdemes külső tapasztalt szakembert bevonnunk, mert ő objektíven képes látni azt, amit mi nem.  Emlékeztetném valamennyiünket Jézus egyik legismertebb mondására: "Más szemében meglátja a szálkát, a magáéban a gerendát sem veszi észre!" Nálunk úgy tűnik, mindenki ért a vagyonvédelemhez. Egyelőre csupán azok a fránya bűnügyi statisztikák nem igazolják vissza ezt a tételt.

A nyaralást szinte valamennyien kitörő, sőt eufórikus örömmel várjuk, és hajlamosak vagyunk az ilyen kényelmetlen gondolatokat mint vagyonvédelem, biztonságtechnika kizárni az agyunkból. Pedig otthonunk védelméről ilyenkor is gondoskodnunk kell, mert közismert módon a bűnözők már a rajtvonalnál állnak. Ne legyenek illúzióink, bármikor bármelyikünk a célkeresztbe kerülhet. Az sem jelent semmiféle garanciát, ha hosszú évek óta megúsztuk ezt a rettenetes "élményt".

Sőt ahogyan erről korábbi írásaimban írtam, a bűnözők a jelek szerint egyre vakmerőbbé és gátlástalanabbá válnak.  Érdemes minden tőlünk telhetőt  megtennünk, hogy legalább megnyugtassuk magunkat.  Kár lenne az álom nyaralásunkból,  depressziós rémálommal felocsúdnunk,  amikor hazatérünk. 

Szólj hozzá

biztonságérzet közbiztonság bűnmegelőzés biztonsági audit lakás védelem magánbiztonság