2014. aug 05.

Milyen képességekkel lehetsz top testőr?

írta: steve4security12
Milyen képességekkel lehetsz top testőr?

shutterstock_111210692 (800x533).jpg

Nagyon sok fiatalemberben élnek romantikus elképzelések a személyvédelmi munkáról. A "Több mint testőr" című, egyébiránt kiváló film miatt is sokan idealizálják ezt a foglalkozást. Ebben az "elit" szakmában  dolgozni mindig is egyfajta rangot jelentett, különösen akkor, ha a védett személy közismert és köztiszteletnek örvend.

Sokan tévesen azt gondolják, hogy a testőr munka egyenlő közelharcbeli jártassággal, és a folyamatos rivalda fénnyel.  

Arról is legendák keringenek, hogy a "jegyzett" testőrök kiemelkedően sokat keresnek.  Ennél azonban lényegesen árnyaltabb a kép. Ugyanis csak nagyon kevés testőr jut el a kiemelkedően jövedelmező lehetőségekhez. 

Röviden 10 pontba szedtem a követelményeket a teljességre való törekvés nélkül:

1/ A testőröknek valóban komoly fizikai állóképességgel és közelharcokban szerzett rutinnal kell rendelkezniük. Önmagában azonban sem a karatéban, sem pedig más küzdősportban elért komoly eredmények sem jelentenek automatikus "belépőkártyát" a szakmába. Ez egy szükséges alap, viszont messze nem elegendő a hatékonysághoz. A közelharcban (close protection) szerzett elmélyült tudás eredményeként a testőröknek közvetlen fegyveres támadást villámgyors kézmozdulatokkal kell tudniuk hatástalanítani. Ilyen közvetlen közelről indított fegyveres támadások esetén már idő sincs a fegyver elővételére...

2/   Nagyon komoly taktikai tudásanyagot is kell megtanulniuk olyan biztonsági területeken, mint gépkocsi-, és épület átvizsgálás, kockázat elemzés, menekítés, védelmi körök, védelmi pozíciók,  és más műveleti elemek. Az útvonal tervezés, a rendkívüli helyzetek-, valamint a konfliktus-kezelés is   része a szükséges  tudásbázisnak. A terepfelmérés, menekülő útvonalak megtervezése, menekítés módszertana és gyakorlat egyaránt része a képzési csomagnak.

Az un, taktikai házakban a felkészülés és tréning során életszerű - kvázi "éles" - helyzetekben kell helyt állniuk, miközben a trénerek a pulzusukat és szívműködésüket is ellenőrzik. A túl magas stressz és adrenalin szintű versenyzőknek vagy tovább kell gyakorolniuk, vagy más pályát kell választaniuk. Inkább szimulált körülmények között derüljön ki egyesek alkalmatlansága, mint éles helyzetekben. (A sebészek is először hullaházban veszik  kezükbe a szikét, és ott gyakorolnak tét nélküli helyzetekben. Tulajdonképpen a taktikai házaknak is ilyen szerepük van...)

 Gépkocsi vezetés erre a célra kialakított tanpályán, benne sok sok speciális elemmel, mint például hirtelen fékezés és megfordulás vizes pályán. Ugyancsak gyakorolni kell a konvojban történő közlekedést, az útzárásokat.

A személykísérési pozíciók és rutinok begyakorlása is szerepel a képzésekben. A pozíciókat a szakmában számokkal jelöljük, mint 1-es, 2-es stb. Minden egyes pozíciónak meg van a sajátságos funkciója amit el kell sajátítani. Tekintve többnyire csapatmunkáról van szó, az együtt mozgások begyakorlása, a gyors és fedett kommunikáció perdöntő jelentőségű lehet. A csapatmunka fontos része a jeladásokkal történő kommunikáció, mivel nincs mindig lehetőség walky- talky-k használatára.

Speciális védelmi eszközök használatának gyakorlása is része a rutin taktikai képzéseknek.. Olyan eszközökről van szó, mint golyóálló mellény, golyóálló kinyitható táska, gépkocsi átvizsgálásához szükséges teleszkópos tükör, kommunikációs eszközök, stb.

 2068.jpg3/ A testőrök elsősorban fizikai jelenlétükkel gondoskodnak a védett személy úgynevezett intim szférájának biztosításáról. Lehetőleg a testi kontaktust kerülve igyekeznek megfelelő távolságot tartani. Másképp közelítjük meg a sztárok védelmét az olyan védett személyekhez képest, akik valóban veszélyben vannak. 

 Egy autogramkérőt például durva hiba lenne támadóként értékelni. Azokat a védett személyeket, akiket súlyosan megfenyegettek, gyakorlatilag teljesen távol kell tartani a nyilvános helyektől. A sztárok pedig ellenkezőleg, pont a nyilvános helyekre szeretnek eljutni. A testőrök egyébiránt kiélezett helyzetben "átveszik" a parancsnokságot, és önállóan döntenek a védett személy további programjáról- így például szükség esetén a helyszín azonnali elhagyásáról is. Ezt a védett személyekkel idejekorán tisztázni kell, hogy ebből ne legyen félreértés. 

Nélkülözhetetlen természetesen a fegyverismeret és a fegyverek gyakorlott és szakszerű használata. Az úgynevezett combat lövészet és fegyver kata gyakorlatok ez ügyben nagyon hasznosak. Természetesen a testőröknek tisztában kell lenniük a fegyver használat jogi, taktikai és kockázati összefüggéseivel egyaránt, - következésképpen erre csak tényleg végszükség esetén kerülhet sor.

4/  A testápolás és fitt megjelenés elkerülhetetlen. Az ápolatlan megjelenés: a szájszag  - esetleg lábszag - végzetes hiba lehet. Ne feledjük: a testőr néha órákig együtt utazik a kocsiban a védett személlyel. A személyvédelmi szakemberek mindig a megrendelői elvárásoknak megfelelően öltözködnek. Általában preferált az elegáns öltöny, de ha a védett személy lezser módon öltözködik, akkor azt a testőrök is követhetik.

5/  Jártasság a protokollban. Tekintve a védett személyek igen gyakran elegáns helyeken és fogadásokon is megjelennek, elkerülhetetlen az ilyen irányú tapasztalat is. A mindennapi protokoll ismerete, nem csupán a hétköznapi műveltség miatt fontos, - taktikai jelentősége is lehet. Igen  gyakran ugyanis fedett módon dolgoznak, hogy ne legyen nyilvánvaló a kívülállók számára feladatuk. Mindez nehezen lenne kivitelezhető, megfelelő műveltség és protokoll ismeretek hiányában. 

6/  Nyelvismeret. Ez különös tekintettel az angol nyelvre igaz. Angol nyelv ismerete nélkül szép lassan egyetlen területen sem lehet már érvényesülni, de ezen a területen kiváltképp nem. Sajnálatos tényként kell megemlítenem, hogy még mindig sok fiatalember próbálkozik a testőr karrierrel, - miközben szinte egy szót sem beszélnek angolul..

7/  Sokoldalúság. A testőrnek tudnia kell autót vezetnie, úsznia, értenie kell az életmentéshez és minimum alapfokú egészségügyi ismeretekkel kell  rendelkeznie. A fent már említett tulajdonságok mellett igazán fontos lehet, ha tud úszni - sőt vízből menekíteni - kötélmászásnak is lehet jelentősége. Érteni kell kommunikációs eszközökhöz, mint okostelefon. Adott helyzetben védett személy okostelefonjáról azonnal el kell távolítani azokat az applikációkat, amelyek alapján könnyűszerrel bemérhetik pontos pozícióját. A testőrnek értenie kell mobil riasztó vagy kamerarendszerek felszereléséhez, amelyek segítik biztosítási feladataikat.  

8/ Általános intelligencia és műveltség. Ez egyrészt szükséges a folyamatos kockázatelemzéshez, másrészt a védett személlyel történő zökkenőmentes együttműködéshez. Ebben a szakmában rengeteg váratlan helyzet adódik, amelyet azonnal meg kell oldani. Sok esetben ezek a feladatok nem közvetlenül kapcsolódnak a biztonsági területhez, de egy sikeres testőr ezeket is megoldja. Gyakran kell megoldani szállás foglalást, vagy éttermi asztal rendelést, - de hosszan sorolhatnám az ilyen és ehhez hasonló részfeladatokat.

9/  Lelki kiegyensúlyozottság, konfliktuskezelő képesség. Feszült és kiélezett helyzetben a személyvédelmi szakembernek nyugalmat kell árasztania. A testőr nem csupán képes megvédeni a védett személyt, de folyamatosan nyugalmat, magabiztosságot sugároz, tehát azzal a képességgel is rendelkeznie kell, hogy biztonság érzetet tud nyújtani. Ebben a szakmában különösen fontos a szociális intelligencia, hogy a személyvédelmi szakember szinte mindenkivel ki tudjon jönni.  Soha sem a konfliktusok kiélezése, hanem sokkal inkább azok pacifikálása a feladat. 

10/ Kiemelkedően gyors reakcióidő. Ez egy olyan szakma, ahol nem lehet a gyakran váratlanul felpörgő eseményeket "lelassítani". Néha a másodperc töredéke alatt kell reagálni. Következésképpen nem elég, ha egyébként valaki elméletileg felkészült, csak éppen a gyakorlatban lassú. (Egyébiránt  ez máshol sem elegendő.) Olyan személy akinek az agya folyamatosan saját meg nem oldott gondjain zakatol, - még véletlenül se akarjon másokat megvédeni. Ebben a szakmában csak tökéletesen kiegyensúlyozott, és nyugodt személyek képesek igazi koncentrált, és "éles" személyvédelmi munkát végezni.

Összegezve megállapíthatjuk, hogy a bodyguard feladatkör 70-80%-ban szellemi felkészültséget igényel a fizikai alapok mellett. Nem elég csak felkarra gyúrni, a szellemi képességeket is fejleszteni kell. 

A testőrök szerepe évezredek óta nagyon fontos. A modern vagyonvédelem sem tudja nélkülözni munkájukat.

Testőr képzéssel nagyon sokan foglalkoznak idehaza és határainkon túl is. A képzések minősége és hatékonysága azonban megoszlik. Az nyilvánvaló, hogy a személyvédelmi munkát önmagában egy tanfolyamon nem lehet elsajátítani. Hosszú évek során lehet ezt a munkát megtanulni és tökéletesíteni. Itt is igaz azonban a tétel, hogy tökéletes biztonság nincs. A legfelkészültebb személyvédelmi szakember is kerülhet olyan helyzetbe, amelyet nem tud kellő idő alatt és adekvát módon kezelni.

1939933_541152796004028_7540813739405723658_n.jpg

Igazán komoly képzési és tanulási lehetőséget világszerte a kiemelt állami vezetők védelmére szervezett kormányőrség, vagy más hasonló testület nyújt. Egyelőre a magánszféra közel sem képes versenyezni  a kiemelt állami vezetők csapataival. Ez egy teljesen más színt, mint a civil életben megrendelt személyvédelmi szolgáltatás. 

Különösen kormányfők esetében a titkosszolgálatok is hatékonyan támogatják a személyvédelemre kirendelt biztonsági csapat munkáját. De ezen túlmenően, számtalan más hatóság, például rendőrség is ellát részfeladatokat. Nyilvánvaló módon a magánszférában ilyen szervezettségű védelmi rendszerről nem lehet beszámolni. 

 A testőr szakma csúcsára csak a legkitartóbbak jutnak fel, akik folyamatosan képezik magukat, és soha sem adják fel. Mert ez egy roppant összetett és kemény szakma, amely legalább olyan felkészültséget és kitartást igényel, mint a hegymászás! Viszont akik a csúcsra érnek, azok előtt egy csodálatos új világ képe jelenik meg! Sok sikert a bátraknak és elszántaknak!

Szólj hozzá

testőr személyvédelem humán kockázatok magánbiztonság