2014. sze 06.

Nemi erőszak a gólyatáborban

írta: steve4security12
Nemi erőszak a gólyatáborban

tumblr_nbd7gl29Yk1r5a44to1_1280.jpgA nemi erőszak mint témakör a hírhedté vált gólyatáborban történt bűncselekmény következtében ismételten az érdeklődés és viták fókuszába került. Az egyik kereskedelmi rádió "vicces" műsorvezetői jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy az ügy ne tűnjön azonnal a feledés homályába. 

Nemi erőszakot nem csak nők ellen, hanem férfiak, homoszexuálisok  és gyerekek ellen is elkövetnek. Az Egyesült Államokban például az áldozatok több mint 10% férfi és fiú.  Jellemzően azonban a nemi erőszakok célkeresztjébe többnyire a gyengébb nem tagjai kerülnek.

A nemi erőszakot viszonylag sokan igyekeznek relativizálni és bagatellizálni. Ilyen esetekben a szexuális kapcsolat során hiányzik a partnerek konszenzusa, illetve olyan partnerek között jön létre, mely eleve nélkülözi a konszenzus-képességet. Vagyis együttes akarat és szándék nélkül, az egyik fél erőszakot követ el. Azonnal tisztázzuk, hogy a nemi erőszak egy aljas bűncselekmény, amire nincs mentség.

Én a magam részéről ezt a kényes témát ezúttal is praktikus szempontból igyekszem megközelíteni. Szociológiai , morális és jogelméleti szempontok nélkül gyakorlati tanácsokat kívánok adni az érdeklődő hölgyeknek, - illetve azon szülőknek akik fogékonyak e témakörben.

Milyen kockázati tényezők vezethetnek nemi erőszakhoz, és hogyan védhetők ki ezek a veszélyek?

1/ Különösen tizenéves -vagy bármilyen korú de tapasztalatlan - szubmisszív lányok, hölgyek kerülhetnek célkeresztbe. Nyilvánvaló módon egy határozott, asszertív és megfelelő emberismerettel rendelkező hölgy kevésbé manipulálható.  

 Konfliktus helyzetek kezelésében profi nők hatékonyabban képesek elkerülni, vagy megelőzni nemi erőszak helyzeteket. Felelősek a szülők és pedagógusok is hogy talpraesett, határozott fellépésre neveljék a fiatalokat!

2/ A gyenge fizikum kockázati tényező. Fizikálisan  erős testalkatú, fitt hölgyek egyértelműen könnyebben képesek megvédeni magukat, illetve ellenállást tanúsítani. Önvédelmi tréningeken szerzett bármilyen szintű tudás nagyon sokat segíthet a hölgyeknek. Nagyon sok olyan önvédelmi fogás elsajátítható melyek akár erősebb agresszorok ellen is bevethetők. Önvédelmi fogások nőknek című írásomban ezt a témakört már korábban feldolgoztam. 

3/  Kockázati tényező a tájékozatlanság, illetve egyfajta álomvilágban leledzés. Tapasztalataim szerint a hölgyek  egy része a nemi erőszakról szóló sokkoló híreket szinte kizárja az agyából. - de legalábbis szentül hiszi, hogy vele ilyesmi soha sem fordulhat elő. Sajnálatos módon sok áldozat utólag nem is tesz rendőrségi feljelentést, mert vagy fél az elkövetőtől, vagy szégyenében.

 Ma már egy nőnek azzal is tisztában kell lennie, hogy ne fogadjon el italt ismeretlen férfiaktól, és az első félreérthető mozdulatnál - például tapizás - azonnal helyre kell tenniük a dolgot. A nő minél tovább engedni eszkalálódni az agresszív erőszakos férfit, - annál nehezebb a helyzetet deeszkalálni.

4/ További kockázat a hölgyek számára bármilyen tudatmódosító szer fogyasztása, mint alkohol, vagy drog. Közismert tény, hogy egyes elvetemült személyek a szórakozóhelyeken Ginát vagy más parrty drogot dobnak a kiszemelt áldozat italába, ami egy idő után teljesen kiüti a naiv fiatal lányt. Ezt követően gyakorlatilag ellenállás nélkül elérhetik céljukat az erőszakos bűnözők. Azt tanácsolom tehát a nőknek, hogy szórakozó helyeken egy pillanatra se hagyják őrizetlenül az italuka

 

5/ De az éter hullámain, és a képernyőkön  keresztül terjedő "mentális tudatmódosítás" jelentőségét és veszélyeit se értékeljük alul. Szerintem egyszerűen tahóság a nemi erőszak bagatellizálása, vagy akár relativizálása. 

De a baráti társaságokban és közösségekben terjedő férfi soviniszta sztereotípiák, szőke nő viccek is megteszik a maguk hatását. Rendkívül sajátságos lehet az egyetemi szubkultúra azon gyöngyszeme is ahol a fiúk letolják a sliccüket, és egy banánt emelnek oda, a lányoknak meg ezt kell elfogyasztaniuk, oly módon hogy azon jót derülhessen a társaság. Ezzel csupán az a bajom, hogy ízléstelen "játéknak" gondolom, különösen akkor ha ezt ráerőltetik a résztvevőkre. Egyébiránt vállalati bulikon és csapatépítő tréningeken is előfordulnak ilyen típusú hölgyek számára több mint kínos "játékok".

6/ Kockázatosak azok a féktelen és őrült bulik - lásd a gólyatábor sztorit - ahol önfeledt szórakozás eleve sok gátlást és társadalmi normát felold. Ha tetszik ha nem a körülöttünk lévő emberek mindenképpen hatnak valamilyen módon ránk. Egyes felhevült társaságok színt képtelenek elfogadni, ha körükben valaki nem vedel, vagy nem eléggé cool. Azt javaslom, hogy mindig ragaszkodjunk saját elképzeléseinkhez, és soha se engedjünk semmiféle rábeszélésnek, vagy szelíd erőszaknak. 

7/ Eleve kockázatos ha a hölgyek gyorsan alakítanak ki kapcsolatokat olyan férfiakkal akiket csupán felületesen ismernek. Manapság pedig ez nem ritka jelenség. Egyes agresszív férfiak elég jól el tudják játszani a jó fiút, - majd egy teljesen váratlan pillanatban előjön az állatias, agresszív énjük. Bármennyire is konzervatívnak tűnik a tanácsom, mégis leírom: óvatosabban és körültekintőbben a gyors ismerkedéssel. 

8/ További kockázat ha egy hölgy olyan helyre távozik az általa alig ismert, - vagy teljesen félreismert - férfival ahol nincs látókörben senki, és teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet. Ez egy hangos házibuli félreeső szobája is lehet, vagy egy egyetemi gólyatábor távoli zuga ahol nincsenek közelben fiatalok, - akiktől segítség kérhető vészhelyzetben. Kerüljük tehát az izoláltságot, - mindig legyen közelünkben egy barát aki segítségünkre lehet!

Nagyon jó szokás amikor a fiatalok egy jól összeszokott csapatban mennek bulizni,és mindvégig szemmel tartják egymást, nehogy bárkinek gondja lehessen.

9/ Nagy kockázat szerény véleményem szerint az agyonsulykolt ellen nem állás mítosza.  Folyamatosan hallani a szakértői véleményeket, hogy a bűnözőkkel szemben nem szabad ellenállni. Nekem erről teljesen más a véleményem. Minden felnőtt ember saját felelősségére és az adott helyzetet mérlegelve kell döntsön ebben a kérdésben. Taktikailag három lehetőség kínálkozik:

a/ Fussunk el, illetve meneküljünk a támadás elől

b/ Bújjunk el, vagy térjünk ki a támadás elől. Igyekezzünk  cselhez folyamodni, és akár együttműködést színlelni.

c/ Védjük  magunkat, ahogyan csak tudjuk és álljunk ellen. Szükség esetén bármilyen kezünk ügyébe kerülő eszközzel is védekezhetünk. Természetesen ha van kéznél bármilyen önvédelmi eszköz, - akár gáz-, vagy paprika spray az nagyon hasznos lehet. 

A bűnözők általában meglepődnek ha ellenállásba ütköznek, mert ezzel mindenképpen emelkedik lebukási kockázatuk. Önmagában a hangos segítség, segítség szavak kiabálása is részben esélyt teremt a megtámadott hölgynek, részben megemelt lebukási kockázat a bűnözőnek. 

10/ Nagy kockázat, ha az érintett nő teljesen lefagy és elveszti lélekjelenlétét.  Természetesen egy hirtelen agresszióra többnyire senki sincs előzetesen felkészülve, - de nagyon fontos, hogy soha se adjuk fel a helyzet kezelésének az esélyét. Nyugalmunkat megőrizve, azonnal keressük a menekülés vagy megelőzés lehetőségét. Ilyen kiélezett helyzetekben minden apró dolognak, gondolatnak jelentősége lehet. Akár színlelve az "együttműködést" a kényes helyzetbe került nő megkérheti a felhevült férfit, hogy neki sürgősen WC-re kell mennie, ahol mobil telefonján azonnali segítséget kérhet.

                                        ........................................................

Egyes szakértők azt javasolják a nőknek, hogy végszükség esetén vagy hányinger generálásával vagy bevizeléssel tegyék a szituációt elviselhetetlenné a magával nem bíró macsó számára. 

A fenti kockázatok közül minél több faktor  adott  egy aktuális helyzetben, - annál nagyobb valószínűséggel következhet be nemi erőszak!

 Nem gondolnám, hogy ez az ősidők óta létező aljas bűncselekmény fajta, bármilyen új jogszabálytól, vagy egy hónapos kampánytól varázsütés módjára megszűnne. Szülőknek, pedagógusoknak, hatóságoknak, önkormányzatoknak, közösségeknek, társadalmi mozgalmaknak, a médiának egyaránt nagy a felelőssége. De ne feledjük a nők felelősségét, akiknek adott esetben egyedül kell szembe nézniük aljas szándékú agresszióval. Mindenkinek azt javaslom, hogy a fentiek közül a lehető legkevesebb kockázatot vállalja be, és adott esetben ha mégis bajba kerülnek, - ne váljanak áldozattá, hanem álljanak ellen.

Igazi férfiak nem erő és főleg erőszak alkalmazásával igyekeznek hódítani, hanem civilizált emberhez méltó módon. Sőt az igazi férfiak megvetik a nemi erőszakot relativizáló és bagatellizáló társaikat, - és ezt hangosan ki is mondják!

Ajánlom korábbi írásaimat:

Nemi erőszak 

Szólj hozzá

biztonságérzet közbiztonság nemi erőszak bűnmegelőzés védd magad humán kockázatok