2015. már 22.

Hogyan javíthatjuk a falvak közbiztonságát?

írta: steve4security12
Hogyan javíthatjuk a falvak közbiztonságát?

 imgp9495.JPG

 Sokan nosztalgiával gondolnak vissza az "átkosra", mert - állításuk szerint - akkor jobb volt a lét-, és közbiztonság. A KMK, a REF és más szigorú eljárások megtették a magukét.

Mára persze sok minden megváltozott, de nem feltétlenül minden az előnyére... 

A kistelepülések közbiztonságának hatékony megszervezése logisztikai és anyagi szempontok következtében manapság sem egyszerű feladat. Különösen egyedül élő idős emberek aggódnak értékeik, - sőt helyenként testi épségük miatt is.

 A rendőrőrsök és körzeti megbízottak számának növelése természetesen kézenfekvő megoldás lehetne, de mindennek anyagi forrásai jelenleg csupán limitáltan  állnak rendelkezésre.  A rendőrség hatékony  együttműködésének megszervezése  a mező-, hal- és vadőrökkel, a polgárőrséggel, valamint minden más  közbiztonság fejlesztésére létrehozott szervezettel stratégiai jelentőségű lehet! 

 Az önkormányzatok saját település rendészete, vagyis a településőrség sokak szerint segítette a közbiztonságot és célszerű lenne ismételten újjászervezni...

„A statisztikák szerint Magyarország egy viszonylag biztonságos ország, és európai szinten is a középmezőnyben van, stagnál, vagy csökken a bűnözés mértéke” – állítja  Kerezsi Klára, Gosztonyi Márton és Polák Attila A roma és a nem roma együttélés konfliktusai, kriminális vonatkozásai című tanulmányában, amely a Belügyi Szemlében jelent meg a közelmúltban. 

 (Fotó : Hangfogó - hangok és képek www.hangfogo.hu )

Jelen írásomban azt kívánom elemezni, hogy a rendőrőrsök megnyitása mellett milyen más alternatív lehetőségek állnak rendelkezésre a helyi közösségek számára a közbiztonság fejlesztése, javítása érdekében. Nekem meggyőződésem, hogy a rendőri jelenlét fokozása és a büntető intézkedések önmagukban soha sem hozhatnak tartós eredményt.  Sok más "emberközpontúbb" lépésre is szükség van: 

1/ A település szociális, gazdasági  helyzete, a foglalkoztatottak száma eleve meghatározhatja a közbiztonság aktuális helyzetét. A munkanélküliség, a mélyszegénység nyilvánvaló módon ronthatja, a munkahely teremtés és a szociális biztonság pedig eleve javíthatja az emberek szociális biztonságát, - áttételesen a közbiztonságot is. 

A kilátástalanságnak, munkanélküliségnek és nincstelenségnek  természetesen nem közvetlen következménye az antiszociális viselkedés, a devianciák. Éhező, létbizonytalanságban  élő emberekkel azonban, akiknek esetenként egy forint sincs a zsebükben persze nehezebb szót érteni, és közösséget szervezni.

2/ A rendezett, kulturált körülmények, az áttekinthetőség szintén önmagában is fokozzák a közbiztonságot. Ezzel szemben a gazdátlan, üresen tátongó omladozó házak, az elhanyagolt gazos parkok, a nihilt árasztó környezet szinte melegágya a bűnözésnek. Amikor tehát a helyi közösségek a tiszta, virágos rendezett településkép kialakításán serénykednek, egyúttal közvetett módon a közbiztonságért is tesznek. 

A "broken window" - vagyis a betört ablak az egyik ismert kriminológiai fogalom.  A teória szellemében ha  betörik az első ablak, és a közösség önvédelmi reflexe  nincs olyan erős, hogy azt pótolja, megindul egy társadalmi erózió. Az elmélet szerint olyan településrészeken, ahol a házak és környékük rendezetlen, megnő a bűncselekmények száma, a bűnözők "felbátorodnak" és akcióba lépnek.

3/ Érdemes tudatosítani, hogy a jó minőségű közvilágítás gyakorlatilag nagyobb mértékben járul hozzá a közbiztonsághoz, mint a térfigyelő rendszerek. Az ugyanis közismert, hogy a csibészek szeretnek az éj leple alatt, sötétben akcióba lépni. Manapság már energiatakarékos, és korszerű ledes technológia, napkollektoros-,  és mozgásérzékelővel kombinált világítótestek is beszerezhetők, melyek működtetése lényegesen gazdaságosabb. Jó tudni, hogy közvilágítás fejlesztésére pályázati források is lehívhatók. 

 A közúti közlekedési balesetek közel 30 százaléka sötétedés után, és ezek 61 százaléka lakott területen belül történt, ahol kiépített közvilágítás működik. Szakértői vélemények szerint a megfelelő minőségben kiépített  közvilágítás akár felére is csökkenthetné a halálos és súlyos balesetek számát. A "látni és látszani"  szlogen  azonban nem kizárólag balesetvédelmi-, hanem bűnmegelőzési szempontból is értelmezhető.

4/ A térfigyelő kamerarendszerek preventív jellege ugyancsak megkérdőjelezhetetlen.  Manapság már célszerű intelligens kamerarendszereket felszereltetni, amelyek nem csupán rögzítik az eseményeket, hanem bizonyos algoritmusok alapján azonnali értesítést adnak vagy küldenek.

 Kőröstetétlenben egy húsz kamerából álló rendszerrel, melyből négy rendszámfelismerő, - továbbá összefogással és odafigyeléssel erősítik a helyiek a közösség biztonságát. Az utolsó három évben csupán egyetlen kerékpárlopás történt a településen! 

Az  intelligens vonalátlépés- és mozgásdetektorok segítségével a településüzemeltetés azonnali riasztást kap, ha illetéktelen behatolás történik, akár köz- akár magánterületre. A szín, méret és irány szerint is szűrhető, rugalmas Intellio detektorok tökéletesen el tudják látni bizonyos kiemelt létesítmények kerítésvédelmét. A behatolásról készült felvételek minden esetben regisztrálásra kerülnek, így könnyedén percek alatt  visszakereshetők.

 Különösen a nagyobb rendszerek esetében feltétlenül szükséges operátorok alkalmazása, akik adott esetben képesek beavatkozni, vagy intézkedni.  

5/ A polgárőrség helyi szervezetei nagy mértékben erősíthetik a lakók nyugalmát és biztonságérzetét. Az önkéntesség elve alapján szerveződő csoportok társadalmi munkában és nagyon motiváltan végzik bűnmegelőzési feladataikat. Sok településen a polgárőrök a rendőri szervekkel szoros együttműködésben jelenítik meg a bűnözőket elrettentő - de legalábbis elbizonytalanító -  látható  erőt! 

A polgárőrség nagy figyelmet szentel a külterületek felügyeletére is. Télen a fa-, nyáron és ősszel pedig a zöldségek, gyümölcsök lopása ellen kell fellépniük. A tanyák felügyelete a magas kockázati kitettsége miatt pedig folyamatos kihívást  jelent. 

Természetesen a polgárőrség mellett  sok más önkéntes társadalmi szervezet is támogatja a közbiztonság fejlesztését! 

6/ A Szomszédok Egymásért Mozgalom világszerte hódít, - hazánkban azonban viszonylag kevéssé terjedt el. Ha nem is szervezett keretek között, de nagyon sokan segítik jó szomszédaikat, ha azok például nyári szabadságra utaznak. 

Ma már ez a tradicionális mozgalom is halad a korral és az egyes tagok elektronikus rendszerhez csatlakozva felügyelhetik egymás ingatlanait. Az un. riasztási körhöz természetesen csak azok vannak hozzáadva, akiket a tagok arra felhatalmaztak. A VillageDefence szerintem egy nagyszerű és követendő kezdeményezés. 

 Sokan gúny tárgyává teszik a házak elé padokra kiülő idős emberek "figyelő" tevékenységét, pedig az egyébiránt káros pletykától eltekintve, ennek adott esetben előnyei is lehetnek. Ezek a "figyelő szolgálatok" minden releváns mozgást szemmel tartanak és eleve bűnmegelőző szerepük is van. 

A bizalmi viszonyban lévő emberek kölcsönösen segítik egymást, és szemmel tartják a szomszédjuk lakását is.  Az is megoldás lehet, ha egy megbízható rokont vagy barátot kérünk meg arra, hogy ideiglenesen vegye át a "házfelügyelő" szerepkört. 

7/ Természetesen minden egyes állampolgárnak megvan a saját felelőssége, családi háza, állatai, gépjárműve, kerékpárja megóvása érdekében. Értelemszerűen a betörők mindig a könnyebb ellenállás irányába gondolkodnak, vagyis ahol se riasztó rendszer, se házőrző kutya, se pedig életerős fiatalember nem lakik, - ott nagyobb valószínűséggel lehet számítani betörési kísérlettel.  

Saját anyagi lehetőségei szerint mindenkinek tennie kell valamit családi háza és értékei védelmében. Első helyen mindig a kerítés, megerősített vagy biztonsági ajtó felszerelését ajánlom. Gondoskodni kell továbbá minden jelentősebb eszköz és nagy állat azonosíthatóságáról is, mert a későbbi esetleges nyomozást ez nagy mértékben segítheti.

A kiképzett házőrző kutyáknak is elévülhetetlen érdemeik lehetnek. 

8/ A kis közösségek biztonsági tudatossága, és etikus magatartása nagy mértékben képes támogatni a helyi közbiztonságot. Amennyiben az állampolgárok képesek beazonosítani bizonyos gyanús körülményeket és azokat  azonnal jelentik is a hatóságoknak akkor viszonylag sok bűncselekmény megelőzhetővé válik. Ugyancsak fontos (lenne) hogy a közösség tagjai egymást ne  az önzésre és antiszociális cselekményekre, hanem a segítőkészségre, és szolidaritásra neveljék, motiválják! 

Kiemelt jelentőségű a fiatal generációk nevelése, képzése mert esetenként romantikus, és valóságidegen elképzeléseik vannak az életről. Egyes csoportoknál szinte sikk, vagy egyfajta - egyébiránt kétes - dicsőség kisebb nagyobb csínytevések vagy akár  bűncselekmények elkövetése. A szülőknek, nevelőknek nagy figyelmet kellene fordítani arra, hogy a gyerekek ne tanulják meg a trágárságot és verbális erőszakot. 

 Nagyon tiszteletre méltó Beer Miklós püspök Úr nemrég megjelent körleve a cigányság helyzetével és felzárkóztatásával  kapcsolatban.  Már csak azért is fontosak ezek a higgadt, de tárgyilagos gondolatok, mert egyébiránt a témakör puszta felvetése is gyakran túlfűtött indulatokat gerjeszt:

"A cigányság nyomorúságos helyzetének megoldásában egyházunknak sajátos felelőssége van.Tényként tapasztaljuk, hogy évszázadok óta velünk élnek. Arányszámuk a lakosság vonatkozásában rohamosan növekszik. A megszületett gyermekek aránya néhány megyében már elérte az 50%-ot. Tényként tapasztaljuk, hogy a mélyszegénység elsősorban őket érinti. Az utóbbi 25 év alatt vált drámai méretűvé körükben a munkanélküliség, az analfabétizmus, az éhezés, a közbiztonság romlása. Megszűnt a kötelező munkahely, a sorkatonai szolgálat, megjelentek a városi gettók."

Bogdán László Cserdi polgármesterének elismerésre méltó elhívatottsága példaértékű módon illusztrálja, hogy látszólag reménytelennek vélelmezett helyzet is kezelhető! Eltökélt vezetőként  rögzült szokásokat, kliséket is képes volt megváltoztatni, és a helyi embereknek munkát, megélhetést nyújtani, és nem utolsó sorban közösséget építeni. De szép is lenne, ha Bogdán László komoly felkérést kapna egyfajta iskola teremtésére, és néhány év múlva  hozzá hasonló elhívatott közösség építők jelennének meg más településeken, így például Tarnazsadányban is. 

9/ Egyre több technológiai és internetes megoldás segítheti a helyi közbiztonságot. Ilyen többek között az egyre sikeresebben terjedő hazai fejlesztés a Helpynet

Gere Ferenc - volt rendőrtiszt -  megtette az első lépést egy hazai integrált - esetlegesen hatóságokat is érintő - bűnmegelőzési program kifejlesztése érdekében. Természetesen maga az okostelefonra feltelepíthető applikáció csupán a "jéghegy csúcsa". Rengeteg műszaki, programozási, informatikai, továbbá logisztikai és szervezési feladat van még hátra, hogy egy valóban hatékony bűnmegelőzési program álljon össze. Mindez természetesen kizárólag önzetlen segítőkészséggel és megoldáskereső pozitív hozzáállással érhető el. Széleskörű összefogással, hatékony szervezési munkával egy nagyon komoly bűnmegelőzési és egészségügyi riasztási rendszer épülhet ki!

A letölthető védelmi megoldást már vadőrök, polgárőrök, és közterület felügyelők is tesztelik.   Az önkormányzatok és  közösségek számára kiváló lehetőséget nyújt a program egy hatékonyabb és összehangoltabb bűnmegelőzési tevékenység megszervezéséhez. Az illetékes hatóságok értesítése pedig akár percekkel felgyorsulhat/na, - amely adott esetben életbevágó fontosságú lehet. 

Az ingyenes applikáció segítségével bárki feltűnés nélkül azonnal jelzést tud küldeni ha bajba kerül, de  egészségügyi "vészhelyzetet" - például rosszullétet - vagy akár gyanús személy felbukkanását is jelenteni lehet a rendszer többi résztvevőjének.

Természetesen sok más rendszert is érdemes megvizsgálni, így például a Mohanet-et is.  

10/ Természetesen a helyi önkormányzatok is sokat tehetnek a különböző közbiztonsági programokkal, közösségépítéssel.   Különösen idős, magukra maradt nyugdíjasoknak vagy munka-, és megélhetés nélkül maradt  embereknek  esetenként még arra sem marad pénzük, hogy a lakásuk ajtajának zárszerkezetét, vagy a kiskapujukat megcsináltassák. Sok önkormányzat segíti a rászorulókat biztonsági berendezésekkel, segélyhívókkal, vagy szénmonoxid érzékelőkkel.

 A helyi közösségi élet, a szolidaritás a segítőkészség szintén javíthatják a közbiztonságot. Ezzel szemben az elidegenedés, a széthúzás, a haragtartás, sőt esetleg gyűlölködés szintén forrása lehet kisebb nagyobb bűncselekményeknek. Egy jó közösségben az emberek nem csupán a magánvagyont, hanem a közösségi és társadalmi tulajdont is tisztelik és óvják. 

 

Önmagában a rettegés, panaszkodás semmit nem old meg, - sőt cselekvésképtelenségbe, letargiába torkollhat. Egészséges személyek és közösségek, nem a problémákon rágódnak, hanem folyamatosan a megoldást keresik. Igazi közösségek felelősséget éreznek egymás iránt és senkit sem hagynak magára, - sem a magányos idős embereket, sem pedig a magatehetetlen vagy hátrányos helyzetű személyeket.

 Talán a hasznos és eredményes kezdeményezések egy kicsit több figyelmet és elismerést érdemelnének, - de legfőképp a működő módszereket át kellene venni! Felesleges feltalálni a spanyolviaszt..

Szólj hozzá

közbiztonság bűnmegelőzés magánbiztonság