Kockázatok a nagy bulikon
A tajvani vidámparkban történt tűzeset okozta tragédia ismételten ráirányítja a figyelmet a nagy bulik/ rendezvények kockázati kitettségére.
A szervezők egyre nagyobb közönséget akarnak mind attraktívabb eseményekkel és látványtechnikával bevonzani. Az egyre szofisztikáltabb színpad és show attrakciók, a felhevült nagy közönség komoly kihívás elé állítja a felelős szervezőket és a biztonságiakat egyaránt. Az üzleti és show szempontok azonban gyakran ütköznek az elemi józan megfontolásokkal. Egyelőre úgy tűnik, hogy az évről évre bekövetkező tragédiák sem szolgálnak kellő tanulságul. Folyamatosan jönnek ugyanis a tapasztalatlan felkészületlen új szervezők akik meg akarják váltani a világot. Ahogyan Freddie Mercury énekelte : "The Show Must Go On" Fotó: www.dailymail.co.uk
Elemezzük röviden a legfontosabb és leggyakoribb kockázatokat, melyekkel minden szervezőnek, biztonsági szolgálatnak és vendégnek egyaránt szembe kell nézniük:
1/ Összepréselődött tömeg. Közismert a duisburgi Love Parade (2010 július 24-én történt) tragédia, ahol az összezsúfolódott tömegben legalább 500-an sérültek meg, de 21 személy sajnos nem élte túl a történteket. 2011 január 15-én a budapesti West Balkán szórakozóhelyen a nagy tumultusban 3 fiatal vesztette el életét.
Megelőzési lehetőségek:Eleve a rendezvényre csak az előírásoknak megfelelő létszámú vendéget szabad beengedni.
Mobil kerítésekkel/ kordonokkal a tömeget szektorokra lehet osztani,- de egyúttal az egyes elkerített területekre csak az optimális létszámot szabad beengedni, hogy semmiképpen se alakulhasson ki tumultus. Fotó: www.eps.net
2/ Pánik. A pánik különösen akkor nehezen kezelhető, ha túl nagy és sűrű a tömeg, továbbá a nagy zajszint-, vagy technikai okok miatt nem lehet hangosbemondó segítségével a kedélyeket megnyugtatni. Egy verekedés, hirtelen kiütött tűz, vagy akár egy felelőtlen rémhír is könnyűszerrel kiválthat, később borzasztóan nehezen kezelhető pánikot.
Megelőzési lehetőségek: A hangosításnak áramszünet esetén is működnie kell, tartalékgenerátor segítségével. A szervezők és (vagy biztonságiak) feladata, a kibontakozó pánik megelőzése, a kedélyek lehűtése, - gyors és hatékony kommunikációval. A menekülő utak jelzéseket jól láthatóan kell elhelyezni, és azoknak áramkimaradás esetén is láthatóaknak kell lenniük.
3/ Tűz eset. A taiwani Formosa Fun Coast nevű vidámparkban bekövetkezett hirtelen kitört tűzet a tömegre kilőtt színes por gyulladása okozta. A látványtervező technikai munkatárs nyilvánvalóan nem volt kémia professzor, vagy a felhasznált anyag volt szennyezett valamilyen gyúlékony részecskékkel. Erre utal legalábbis a videón is látható berobbanásszerű gyulladás. Több mint 500 fiatal szenvedett kisebb vagy akár súlyos égési sérülést. Nem úszták meg ilyen könnyen 2013 január 27-én Braziliában a szintén hirtelen fellobbant lángokat egy éjszakai klubban. 232 fiatal vesztette életét, többnyire füstmérgezésben, míg 100 személy sérülésekkel élte túl a tragédiát.
Megelőzési lehetőségek: Tűzvédelmi szakértőknek kell előzetesen elemezni a kockázati kitettségeket, és profi intézkedési tervet készíteni. A biztonsági személyzetnek az összes kockázatot, így a tűz kockázatot is folyamatosan értékelni kell. Bármilyen kisebb változtatásnak komoly következményei lehetnek.
4/ Természeti jelenségek. Egy hirtelen felkeveredett vihar, vagy monszun eső megfelelő előkészületek és nem kellően hatékony kezelés hiányában könnyen komoly problémákat okozhat. Talán emlékszünk még a 2006-ban megrendezett tragédiába torkolló budapesti augusztus 20-i tűzijátékra, ahol 4 vendég lelte halálát és 300 személy szenvedett kisebb nagyobb sérülést. Fotó:forum.index.hu
2011-ben egy ottawai blúz fesztiválon a tornádó a színpadot is "lebontotta"...
Megelőzési lehetőségek: A szervezőknek ill. biztonságiaknak folyamatosan figyelniük kell a meteorológiai előrejelzéseket, és ha nagy vihar közelít inkább fel kell függeszteni a szabadtéri rendezvényt.
5/ Technikai zavarok, például áramszünet. Akár beltéri akár szabadtéri rendezvényről beszélünk, áramforrás nélkül elképzelhetetlen a műsor "levezénylése". Áramkimaradások vagy szünetek komoly bonyodalmakat okozhatnak, különösen az esti órákban.
Megelőzési lehetőség: Tartalék áramforrásról kell gondoskodni, amely akár egy két órás áramszünet esetén is képes áthidalni a helyzetet. A közönséget azonnal meg kell nyugtatni hangosbemondó közleménnyel, hogy a felmerülő technikai probléma elhárítása máris elkezdődött.
6/ Erőszakos cselekmények. Nagy megabulikon verekedés, de akár nemi erőszak is előfordulhat. Az antiszociális agresszív magatartást igen gyakran az erőteljes drog fogyasztás stimulálja.
Megelőzési lehetőség: A biztonságiaknak általában a háttérben kell maradniuk, de mihelyt "helyzet van" azonnal exponálniuk kell magukat. De nem erővel és balegyenessel kell kezelniük a kialakulóban lévő konfliktust, hanem deeszkalációs technikákkal.
7/ Tudatmódosító szerek fogyasztása terjesztése. (alkohol, drog, stb.) A fent már említett West Balkán ügy kapcsán a helyszíni szemlén több nagyméretű dinitrogén-oxid-os palackot találtak a nyomozók. Az euforizáló hatása miatt kéjgázként ismert anyagot olcsó partidrogként használják. Közismert módon a drogok fogyasztását és terjesztését jogszabályok tiltják. Ennek ellenére a nagy partyk a drog dilerek számára paradicsomi lehetőségeket kínálnak... Amíg a terjesztők nagy pénzeket kaszálnak, a biztonságiaknak a napi rendszerességű agresszivitást kell kezelniük. Azoknak akik rendületlenül igyekeznek bagatellizálni és relativizálni a drog veszélyeit, álljon itt egy rövid hír. Taiwani tudósok a zenei fesztiválok zárása után a közelben lévő folyókban spike és ketamin származékot mutattak ki...
Fotó: www.dailymail.co.uk
Megelőzési lehetőség: A drog terjesztők és fogyasztók kiszűrése, és folyamatos ellenőrzés segítségével tevékenységük visszaszorítása.
8/ Rendbontások. Néha ártatlanak tűnő csínytevésekből vagánykodásból alakulnak ki komolyabb balhék. Például egyes fiatalok szeretnek felmászni a színpadra, vagy kemény férfiasságukat kisebb nagyobb összetűzéssel igyekeznek megalapozni.
Megelőzési lehetőség: A rendbontókat a biztonságiaknak azonnal "moderálniuk" kell, mielőtt a helyzet eldurvulna.
9/ Eszközök, értékek eltulajdonítása. Okostelefonok, pénztárcák, ruhanemük, vagy akár a rendezők által felszerelt tárgyak eltulajdonítása szintén napirenden van a nagy bulikon. Alkalmi-, és zsebtolvajok számára igazi terep a nagy tömeg. Nem véletlenül, - hiszen a felhevült állapot, a lazaság a gyors ismerkedés és a "nagyon jó hangulat" szinte a tolvajok kezére játszik.
Megelőzési lehetőség: Értékmegőrzők kialakítása sokat segíthet, illetve a vendégek folyamatos tájékoztatása értéktárgyaik megóvása érdekében. A biztonsági szolgálatoknak korlátozott lehetőségeik vannak. A jelenlévő rendőri erőknek ezzel szemben megfelelő információk állnak rendelkezésükre, a profi zsebtolvajok, vagy más bűnözők kiemelése céljából.
10/ Víz, étel, vagy akár levegő szennyeződése, akár mérgező anyaggal is. Hanyag szervezéssel és előkészítéssel vagy bármilyen szándékos vagy vétlen akcióval "elérhetjük", hogy egyedi vagy akár járványszerű megbetegedések alakuljanak ki.
Megelőzési lehetőségek: Az ivó kutat vagy a kézmosókat használók nem is sejtik, hogy a szervezőknek előzetesen több vízmintát kell leadniuk, hogy a látogatók garantáltan kórokozóktól mentes vízhez jussanak. A higiéniai követelményeket a szervezőknek ill. biztonságiaknak folyamatosan be kell tartatniuk.
11/ Egészségügyi kockázatok. Rosszullét, szédülés, kimerültség, hallászavarok, ételmérgezés, alkoholmérgezés, drog túllövés is előfordulhat.
Megelőzési lehetőség: Nagy rendezvényeken mindig lennie kell orvosnak, vagy akár mentőnek is, hogy azonnal beavatkozhassanak. A profi biztonsági szolgálatok egyes tagjai szintén részesülnek elsősegélynyújtás képzésben. Fotó:www.huffingtonpost.com
12/ Terrorcselekmény. A bostoni maratont követően megtanulhattuk, hogy legalábbis matematikailag ilyen brutális akciókkal is számolni lehet. Különösen akik az Egyesült Államokban vagy Franciaországban vesznek részt valamilyen nagy tömegrendezvényen, - nem árt ha óvatosak.
Megelőzési lehetőség: Ez elsősorban a megfelelő szakhatóságok feladata.
A fenti egyes kockázati tényezők, mint egymás mögé felállított dominó kockák működnek. A drogtól és alkoholtól felbátorodott versenyző szeretné megmutatni, hogy milyen erős és ezért el kezd fűvel fával kötekedni, kisebb nagyobb verekedést kezdeményez, amely akár pánikba is torkollhat...
Az egyes kockázatoknak természetesen elemezni kell a bekövetkezési valószínűségét, de az esetleges kár/ veszteség nagyságrendjét is. A zseblopás kockázati valószínűsége például rendkívül magas, ezzel szemben a kárnagyság viszonylag csekély. Ezzel szemben egy ámokfutó megjelenésének valószínűsége roppant alacsony, de az esetleges veszteség mértéke óriási lehetne.
A profi biztonsági szolgálatok minden rendezvényt követően értékelik a teljes rendezvény biztonsági-, és kockázati kitettségi szintjét, de egyúttal saját működésüket is önkritikusan értékelik. Bármelyik rosszul kezelt helyzetnek lehetnek ugyanis szerencsétlen esetben végzetes következményei.
Ősrégi, de manapság is működő modell a SWOT analízis, amely az erősségeket, (Strengths) a gyengeségeket (Weaknesses) a lehetőségeket (Opportunities) és fenyegetéseket/veszélyeket (Threats) veszi lajstromba.