2013. dec 10.

Vigyázz a zsebtolvajokkal!

írta: steve4security12
Vigyázz a zsebtolvajokkal!

 _a_tolvaj.jpgMár egyre jobban érződik a karácsonyi hangulat, - és beindult az ajándék vásárlási őrület is. Fokozódik a zsúfoltság  a bevásárlóközpontokban és az autóbuszokon is. A nagy tömegben pedig mindig megjelennek a zsebtolvajok, akik könnyű prédát keresnek maguknak. Ezeréves módszerekkel és újabb rafinált trükkökkel fosztogatják a kiszemelt áldozatukat. Érdemes tehát óvatosan, körültekintően vigyáznunk pénztárcánkra, mobiltelefonunkra  és egyéb értékeinkre is. Ne engedjük elterelni a figyelmünket, mert könnyen bajba juthatunk.

Jó tudni, hogy  a zsebtolvajok többnyire szervezetten "dolgoznak"! Általában ketten vagy hárman igyekeznek megfosztani minket értékünktől, - de látszólag semmi közük egymáshoz.  A "szereposztás" szerint az  első eltereli a figyelmet, a második elemeli a pénztárcát, míg  a harmadik villámgyorsan kereket old a zsákmánnyal. 

Összefoglalom azon tanácsaimat, amelyekkel komoly eséllyel elkerülhetjük, hogy zsebtolvajok áldozatai legyünk.

1/ Lehetőleg kerüljük a nagy zsúfoltságot és tumultusokat, - jóllehet ez ilyenkor Karácsonyhoz közeledve nem egyszerű feladat. A nagy zsúfoltság és tömeg szinte mágnesként vonzza a szervezett zsebtolvaj csapatokat. 

2/ A pénztárcánkat soha se hordjuk a kezünkben. Mihelyt fizettünk, azonnal tegyük azt el a belső zsebünkbe, vagy zárható kézi táskánkba. Ugyanez vonatkozik a bankkártyánkra. A bankkártyánk papír tokjára soha se írjuk rá a pin kódot, mert így ha el is lopják, nem tudják azonnal leüríteni. 

3/ Lehetőleg sohase induljunk egyedül bevásárolni. Idősebb rokonainkat és tapasztalatlan gyerekeinket se engedjük el lehetőleg önállóan, - főleg nagyobb pénzösszeggel bevásárolni. Ha ketten-hárman megyünk a tömegben, már eleve kevésbé kerülünk látókörbe, - és jobban tudunk egymásra is figyelni.

4/ A férfiak a pénztárcájukat mindig a belső zsebükben tartsák, és a biztonság kedvéért még gombbal zárják is le. A farzsebben tartott pénztárca nem elegáns, és rendkívül kockázatos is. A hölgyek előszeretettel a kézi táskájukban tartják pénztárcájukat. Ezeket a kézi táskákat mindig lezárt állapotban kell tartani.

5/ Soha se tegyünk pénztárcát és egyéb értékes tárgyakat a hátizsákunkba. Sőt, ha lehet, a nagy zsúfoltságban  kerüljük a hátizsák használatát. A kézi táskáinkat mindig lezárt állapotban közvetlenül magunk mellett és előtt tartsuk. Az is jó megoldás ha kézi táskánkat erősen a hónunk alá szorítjuk. Az öv táskák is biztonságosak, ha elöl hordjuk a tartó részét.

6/ Pénztárcánkat és mobiltelefonunkat egyetlen másodpercre se tegyük le az áruházi pultra, vagy az étterem asztalára  őrizetlenül. A nagy zsúfoltságban alkalmi tolvajok is felbukkanhatnak...

7/ Vásárlás közben a kézi táskánkat és egyéb értékeinket soha se tegyük bele a bevásárló kocsiba. Onnan ugyanis egy gyors mozdulattal azt bármikor kiemelhetik. Sorban állás közben ne engedjük meg senkinek, hogy közvetlen közelünkbe lépjen. Jogunk van a saját intim zónánkhoz...

8/ Ne hagyjuk elterelni a figyelmünket, mindenféle pénzváltási és más manőverrel. Ha idegenek lépnek oda hozzánk, hogy váltsuk fel a pénzüket, - inkább udvariasan hárítsuk el a kérést. Ne legyünk naivak, - megnyerő modorú személyek is lehetnek zsebtolvajok! 

9/ Legyünk nagyon óvatosak ha valaki zsúfolt helyen belénk ütközik, vagy közvetlenül mellénk sodródik. Azonnal ellenőrizzük le pénztárcánkat és azonnal lépjünk tovább. Nem kizárt, hogy a nekünk ütköző személy a zsebtolvaj csapat első tagja, aki csupán el akarja terelni a figyelmünket...

/ Ha tetten érjük a zsebtolvajt, azonnal hangosan kérjünk segítséget, - és reménykedjünk, hogy lesz legalább egyvalaki, aki segítségünkre siet. Ne engedjük futni a tolvajt, lehetőleg tartsuk vissza és azonnal hívjuk a Rendőrséget.  Amennyiben későn kapunk észhez, akkor igyekezzünk azonnal rekonstruálni az eseményeket és haladéktalanul tegyünk feljelentést. A bankkártyánkat és mobil telefonunkat azonnal tiltassuk le!

Mindenkinek azt tanácsolom, hogy csak annyi pénzt vigyen magával - egy kis ráhagyással - amennyit aznap el kíván költeni. A bankkártyánk pin kódját semmiképpen se írjuk fel a kártya tartó papír tok hátoldalára. A pin kódot meg kell jegyeznünk, vagy jobb híján mentsük le telefonunkban egy kitalált személy "kódolt" telefonszámaként. Különösen idősebb és egyedül közlekedő személyeknek ajánlom a fokozott éberséget. Ne engedjük, hogy bármi vagy bárki elterelje a figyelmünket! A karácsonyi örömünnepünket pedig  ne engedjük elrontani.

Szólj hozzá

közbiztonság bűnmegelőzés kereskedelmi vagyonvédelem veszélyforrások magánbiztonság